Szombat hajnalban vádat emeltek a 41 éves brit Tom Mair ellen, aki a gyanú szerint többször megszurkálta, meglőtte, és meg is rugdosta Jo Cox brit munkáspárt képviselőt, aki később belehalt súlyos sérüléseibe. A rendőrség szerint Mair valószínűleg magányos elkövető, akinek nincsenek tettestársai.
Pénteken már kiderült, hogy az elkövető szélsőjobboldali nézeteket vallott, kapcsolatban is állt ilyen szervezetekkel és súlyos pszichés problémái voltak. Most a hatóságok azt közölték, hogy egyelőre nem találtak arra utaló jeleket, miszerint Mair bárkivel összejátszott volna. Azt még vizsgálják, milyen kapcsolatai voltak szélsőjobboldali szervezetekkel és miként juthatott fegyverhez.
Mindenesetre a Southern Poverty Law Center amerikai civilszervezet szerint Mair azt a National Alliance nevű radikális szervezetet támogatta, amely az elmúlt évtizedek egyik legveszélyesebb amerikai neonáci csoportosulása.
A szervezet több olyan nyugtát is bemutatott, amin látszik, hogy Mair évekkel ezelőtt több szélsőséges témájú könyvet vásárolt tőlük, köztük olyanokat is, amelyek lőszerekkel és robbanószerekkel kapcsolatos ismereteket terjesztenek. A központ szerint Mair állítólag egyik első támogatója volt egy apartheid-párti, a feketék elkülönítését támogató dél-afrikai kiadványnak.
Nagy-Britannia csütörtökön dönt az ország európai uniós tagságáról, Cox pedig a maradáspárti oldal egyik szószólója volt. Az eset óta a kampányt mindkét oldal felfüggesztette, David Cameron miniszterelnök pedig elrendelte, hogy a parlament alsóháza rendkívüli ülésen emlékezzen meg a képviselőnőről hétfőn. (MTI / AP / Reuters)
A 41 éves Jo Coxot egy 52 éves férfi támadta meg a fogadóóráján. Többször rálőtt és vadászkéssel is többször megszúrta.
De az is lehet, hogy az 52 éves Thomas Mair elmebeteg, ezt is vizsgálják.
De szerinte korábban nem volt erőszakos, és a politika sem érdekelte. Vannak bizonyítékok, amik ellentmondanak ennek.