Felfüggesztett börtönt kapott a verésért a vak komondoros Balogh József

bűnügy
Balogh Józseh képviselő. MTI Fotó: Beliczay László

Kedden hirdetett ítéletet a Kecskeméti Törvényszék a fülöpházi polgármester, Balogh József ügyében, akit súlyos testi sértés miatt állt bíróság elé, miután részegen eltörte élettársa orrát és járomcsontját. Balogh ügye azért is lett országos sztori, mert azzal érvelt, hogy megbotlott a család vak komondorában, és így okozott súlyos sérüléseket élettársának, Terikének.

Az ítéleti szerint Balogh 10 hónap börtönbüntetést kapott két évre felfüggesztve, és le kell mondania polgármesterségéről is. Balogh első fokon csak 420 ezer forintos pénzbírságot kapott, és megtarthatta volna a székét. Az önkormányzati törvény értelmében viszont méltatlannak számít a posztra, akit szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélnek, ezért most le kell mondania tisztségéről.

A polgármester nem vett részt a keddi tárgyaláson. Ezt élettársával közösen jegyzett beadványában azzal magyarázta, hogy a három éve zajló eljárás "rendkívül módon megviselte" őket.

Az első fokú ítélet helybenhagyását kérték, az ügyész viszont súlyosbításért fellebbezett, és azt kérte, hogy a próbaidő idejére a bíróság rendeljen pártfogót felügyelőt az elítélt mellé, mert a pszichológiai szakvélemény szerint Balogh hajlamos dühkitörésekre, "feszült állapotban nem képes kontrollálni magát".

Az ügyész szerint a járásbíróság túl nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy az áldozat beismerte és megbánta tettét, szemben a súlyosbító körülményekkel. Balogh ügyvédje ezzel szemben épp azzal érvelt, hogy védence beismerte tettét, az egymásnak ellentmondó vallomás-részleteket pedig az magyarázza, hogy a polgármester az incidens idején alkohol és gyógyszer befolyása alatt állt. (Index)

Kapcsolódó cikkek