Eltűnt Spéder autója, amikor házkutatást tartottak nála a nyomozók

bűnügy

Június 8-án, az összehangolt állami és fideszes lejáratókampány csúcsán a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói házkutatást tartottak Spéder Zoltán érdekeltségeinél és a bankár budai villájában is.

Ezen a napon tűnt el Spéder autója is.

Az FHB tulajdonában álló BMW 750LI XDrive-ot utoljára a pesti alsó rakparton látták, ahol szabályosan parkoltak le vele június 8-án délután egykor. Innen tűnt el, mert másnap délelőtt a sofőr, aki az autóért ment, már nem találta meg.

Az FHB még aznap feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az V. kerületi kapitányságon. Nem sokkal később szóltak is a rendőrök, hogy megvan az autó, azt mondták, hogy egy benzinkútnál találták meg.

Ennek ellenére napokig nem történt semmi, úgyhogy az FHB-ből telefonálgatni kezdtek a rendőrségnek, hogy mégis mi van az autóval. Ekkor a belvárosi rendőrök már nem tudtak válaszolni, illetékességi problémákra hivatkozva elutasították Spéderék kérdéseit.

A hvg.hu szerint június 16-án végül ugyanez a rendőr telefonon értesítette az FHB bankbiztonsági igazgatóját, hogy

a kocsi „a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársainál található”.

Az FHB magyarázatot vár a történtekre, a rendőrség ugyanis törvényesen így, semmilyen tájékoztatást nem adva, nem tudta volna elvinni az autót. Az sem valószínű, hogy lopás történt, hiszen az V. kerületi rendőrök már az autó eltűnésének napján jelezték, hogy megvan a kocsi. (hvg.hu)