Rubovszky sem hisz Portik vallomásának, pedig az ő cége is részt vett a belvárosi ingatlanok értékbecslésében

politika

„Gőzöm sincs”

Ez volt Rubovszky György, KDNP-s képviselő válasza arra a kérdésre, hogy hogyan sikerült a cégének megállapítania a piaci árnál jóval alacsonyabb árat arra a Károly körúti ingatlanra, amit Habony Árpád nagynénve, Pápa Marianne vett meg az V. kerületi önkormányzattól. Pápa cége fél évvel később dupla áron, a vételárnál 52 millió forinttal többért adta tovább orosz vállalkozóknak a helyiséget.

Erről az ingatlanról hosszan beszélt Portik Tamás a pénteki vallomásában is, amiben azt állította, hogy Rogán Antal polgármesterként kenőpénzekért segített elintézni a barátainak, hogy a piaci árnál olcsóbban privatizálhassanak ingatlanokat az önkormányzattól. Rogán tagadta ezeket a vádakat, és azt mondta, hogy fel fogja jelenteni Portikot hamis tanúzásért.

Rubovszky 13 százalékban tulajdonosa a Város FM nevű cégnek, ami a belvárosi ingatlanbecsléseket készítette abban az időszakban, amelyikről Portik beszélt. A képviselő azt mondta, ő elképedve hallgatta Portik állításait, és nem hinné, hogy van még bárki Magyarországon, aki hinne ennek az embernek.

Rubovszky felháborodottan utasította vissza a kérdést, hogy tudatosan alulértékelték-e a belvárosi ingatlanokat. Arra pedig, hogy miért volt néhol a drága környék ellenére csak 2-300 ezer forintos az eladott helyiségek négyzetméterára, annyit mondott, hogy volt olyan hely is, ahol 1,2 milliós négyzetméterár volt. (Népszabadság)