Kevesebbet füveznek a coloradói fiatalok a legalizáció óta

életmód

Egy friss felmérés szerint a coloradói fiatalok nem kezdtek el többet szívni attól, hogy az államban legalizálták a füvet. Az egyik állami ügynökség összesen 17 ezer diákot kérdezett meg, akik saját bevallásuk szerint téptek már. Közülük 21 százalék mondta azt, hogy havonta legalább egyszer rágyújt egy spanglira, ami még némi csökkenést is mutat a 2009-es 25 százalékhoz képest.

Csökkent az aránya azoknak is, akik életükben már legalább egyszer kipróbálták a marihuánát. Míg 2009-ben még 43 százalék mondta ezt, tavaly már csak 38 százalékuk. A legalizáció óta Colorado államban a füvező fiatalok aránya 21 százalék, ami megfelel az országos átlagnak.

A kutatás azt is megállapította, hogy sokkal magasabb a füvesek aránya azokban a családokban, ahol a szülők valami ördögtől való bűnnek tartják a spanglizást.A tanulmányban megállapították, hogy ezek alapján teljesen felesleges évi több ezer embert letartóztatni füvezés miatt, hogy megóvják a fiatalokat a drogozástól. Ráadásul a legalizáció után a hatóságok sokkal jobban tudják ellenőrizni, hogy ki ad el füvet kiskorúaknak.

Ugyanakkor az alkohol továbbra is megőrizte a vezető szerepét a fiatalok által használt drogiok mezőnyben. 59 százalékuk mondta, hogy piált már élete során. (Business Insider)