Megszűnt a büntetőeljárás a siófoki Facebook-perben

INTERNET

A 444 információi szerint a szekszárdi járásbíróság tárgyaláson kívül megszüntette a büntetőeljárást a hirhedt siófoki Facebook-ügyben. Bár Balázs Árpádnak, Siófok egykori fideszes polgármesterének, aki egy ideje magánvádlóként vitte az ügyet, még van lehetősége fellebbezni, a netezőket képviselő Czeglédy Csaba ügyvéd szerint a pernek ezzel jó eséllyel vége lesz.

Magyarországon ugyan nincs precedensjog, de a véleményszabadság és a szabad netezés szempontjából akkor is igen rossz hír lett volna, ha azért ítélnek el bárkit is, mert share-elt egyet.

Az egész azzal indult, hogy Balázs Árpád bukott polgármester, aki ellen a 2014-es választáson az összes helyi párt összefogott, dühös lett egy bejegyzés miatt, ami az "Árpi lapjairól kitiltottak társasága" nevű fb-oldalon jelent meg. bejegyzés egyébként egy siófok belvárosában található ingatlanról szólt, amelyet Balázs polgármestersége idején adtak el vitatott körülmények között, többek szerint gyanúsan olcsón.

Balázs mindenkit beperelt, aki megosztotta a posztot, így végül 17 embert hallgattak ki, egy részüket rabosítva is, pusztán emiatt.

Az internet elleni hadakozás értelmetlenségét tökéletesen illusztrálja, hogy Balázs 17 share miatt kezdett büntetőakcióba, aminek eredményeképp a poszt ma már közel 3 ezer megosztásnál jár.

Az ügy Balázs Árpád feljelentésére, magánvádas eljárásként indult, de az ügyészség azonnal beszállt közvádlóként, mondván a feljelentő a posztban tárgyalt események idején közfunkciót töltött be, polgármester volt. Éppen az ügy közvádas jellege miatt történhetett meg aztán, hogy tanúkat rabosítottak, ami egy sima magánvádas ügyben nem így történt volna.

Az ügyészség 2015-16 fordulóján azonban kiszállt a buliból, de Balázs magánvádlóként folytatta a jogi hadakozást az eltérő vélemények elhallgattatásáért.

A bíróság most lényegében azzal az indoklással szüntette meg az eljárást, hogy az eredeti fb-poszt az ingatlanpályázat kritikájának tekinthető, ami a kritizálás mellett nem tartalmaz olyan becsmérlő kifejezéseket, amik Balázs emberi mivoltát vagy egyéni becsületét csorbították volna. Balázs mint polgármester és közszereplő egyébként is köteles a kritika határait egy átlagos állampolgárhoz képest tágabban értelmezni.

A szekszárdi bíróság birtokunkban lévő végzése olyan szempontból is érdekes, hogy kiderül belőle, a közvádat képviselő ügyészség hogyan és miért farolt ki az egyre kínosabb ügyből 2015. legvégén. A körmönfont, "szarva közt a tőgyét" típusú, zavaros indoklás, ha jól értem, azt jelenti, hogy Balázs Árpád polgármesterként ugyan közszereplő volt, de a kérdéses ingatlan eladásánál mégis nem mint közszereplő hanem mint tulajdonos jelent meg, így az ingatlaneladás nem minősült hivatali eljárásnak, vagyis az ügy nem számít közvádasnak. Érdemes elolvasni:

Balázsnak még pár napja van az esetleges fellebbezésre.

Update:

Több cikket is írtunk az ügyről, amit annak idején ezzel az írással robbantottunk ki:

Sima Facebook-megosztásért hallgattak ki és rabosítottak 17 embert Siófokon

Az érintettek egy része biztos abban, hogy politikai bosszúhadjárat folyik, mert a volt fideszes polgármester a feljelentő, a gyanúsítottak között pedig van két helyi DK-s vezető és több MSZP-s is.

Szily László
facebook
Forrás

Ebben az interjúban nyilatkozott meg Balázs a leghosszabban:

Mózesre hivatkozik a facebookos megosztókat feljelentő volt siófoki polgármester

17 embert hallgatott ki és rabosított a rendőrség, egy közös volt bennük: megosztottak egy fb-bejegyzést Balázs Árpád egykori siófoki polgármesterről. Elbeszélgettünk a feljelentővel.

Szily László
INTERNET
Forrás

De volt még több cikkünk a témában:

Folytatódik az ügy, amiben sima Facebook-megosztás miatt rabosítottak egy rakás siófoki netezőt

Azon a siófoki bíróságon folyt, ahol a feljelentő, a volt fideszes polgármester felesége bíróként dolgozik. Már nem közvádas az ügy, de Balázs Árpád magánvádlóként is tovább harcol azok ellen, akik meg mertek osztani egy neki kellemetlen bejegyzést.

Szily László
INTERNET
Forrás

és

Leszáll a siófoki ügyészség az ellenzékiekről, akik megosztottak egy cikket a Facebookon

Az eljárás magánvádasként azért valószínűleg folytatódik.

erdelyip
jog
Forrás