Vang Jüheng egy ideje hírességnek számít Kínában, az elképesztően jó fotografikus memóriáját ugyanis több tv-műsorban tesztelték már.
Egy alkalommal például egy pohár vizet azonosított 520, látszólag ugyanolyan pohár víz közül.
A kínai média szerint pedig a férfi segített már a rendőrségnek is bűntényeket felderíteni biztonságikamera-felvételek elemzésével.
Vang Jüheng azonban most méltó ellenfelére akadt: arcfelismerő-versenyt játszattak vele az Alipay (Kína legnagyobb online-fizetési hálózata) által használt arcfelismerővel.
Az arcfelismerő programot Marknak hívják, és egy kínai cég, a Megvii fejlesztette le az Alipay-nek. A fejlesztők szerint Mark arcfelismerési pontossága eléri a 99,5 százalékot is, ez pedig messze túlmutat az emberi agy teljesítményén arcfelismerésben,
De nem Vang Jühengén.
Az ember és gép közötti versenyen kínai nők arcát kellett összepároztatni a fiatalkori képükkel. Az első két menetben Vang Jüheng és Mark sem hibázott, a harmadik menetben viszont mellényúlt a gép, az ember viszont megint telibe talált. (Quartz)
Ezen a videón Jack Ma, az Alibaba Group vezetője mutatja be az Alipay arcfelismerőjét: