Elítélték a nagybank korábbi igazgatóját, mert tőzsdetippeket adott a vízvezeték-szerelőjének

bűnügy

Beismerő vallomást tett a manhattani szövetségi bíróságon Steven McClatchey, a Barclays egyik korábbi igazgatója. Elmondta, hogy valóban szivárogtatott bennfentes tőzsdei információkat egy vízvezeték-szerelő barátjának. Többek közt cégek összeolvadásáról és felvásárlásokról is adott ki értesüléseket, csupa olyasmit, amit a banki munkája során a tőzsdézőknél hamarabb tudott meg.

A vízvezeték-szerelő ezekkel a tippekkel a bíróság szerint 76 ezer dollárt, azaz kb. 21,5 millió forintot keresett.

A Baclays New York-i épülete (Forrás: Wikipédia By Deadly437)

McClatchey 2008 és 2015 között dolgozott a Barclaysnál, idén májusban tartóztatták le.

A beismerő vallomása része egy alkunak, amiben beleegyezett, hogy ha öt évre vagy annál kevesebbre büntetik, nem fellebbez, és 76 ezer dolláros bírságot fizet. (Reuters)