Megszólaltak a Sound szervezői az eszméletlenül talált lányokkal kapcsolatban; már szexuális erőszak miatt nyomoz a rendőrség

bűnügy

"A rendőrség mai megkeresése szerint a történtek kapcsán szexuális erőszak gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folyik nyomozás."

Ezt írják a hivatalos Facebookon a Balaton Sound szervezői. Azt is, hogy az eszméletlen lányokra a DVBBS távozása után találtak rá kollégáik az együttes öltözőjében.

Azt állítják, hogy ők mondták le a kanadai csapat szigetes fellépését, de

"a koncert lemondása természetesen nem jelent – nem is jelenthet – állásfoglalást abban a kérdésben, hogy a történtekért az előadókat terheli-e jogi felelősség, hiszen az események ilyen értelmű tisztázása kizárólag a rendőrség kompetenciájába tartozik."

A közleményből az is kiderül, hogy több lányt kórházba kellett szállítani.


A DVBBS öltözőjében több eszméletlen lányt találtak a kanadai duó fellépése után a Balaton Soundon. Összesen hat lány járhatott az öltözőben, volt, aki azt állította, hogy egy feles pohárból itattak vele valamit, mielőtt elveszítette az eszméletét. A lányok azt mondták, hogy nem szexelni mentek az öltözőbe.

A DVBBS sietve távozott a Soundról. A HVG arról írt, hogy a repülőtéren megállították őket, és bilincsben visszavitték a két fiút Siófokra, de a kihallgatás után távozhattak. Abban a cikkben egy helyszínen talált használt óvszerről is írnak, és arról, hogy

"a zenekar tagjai pedig kiállítottak egy embert az öltöző ajtaja elé, aki senkit nem engedett be."

A korábban a közösségi médiában aktív együttes elhallgatott a Facebookon és az Instagramon is.

Kapcsolódó cikkek