Némi késlekedéssel meg is lett a felelős Donald Trump felesége, Melania Trump republikánus jelölőgyűlésen elmondott beszédéből lett plágiumbotrányának: egy olyan szövegíró, Meredith McIver, aki a közvélemény előtt teljesen ismeretlen volt eddig.
McIver leírja Trumpék honlapján megjelent levelében, hogy az ő hibája az egész, és nagyon sajnálja. Be is adta lemondását, de Trump nem fogadta el, „mert emberek követnek el ártatlan hibákat, és ezekből a tapasztalatokból tanulunk”.
Azt is leírja, hogy Melania azt mondta neki, hogy nagyon kedveli Michelle Obamát, és a beszédbe azért került bele a plagizált része, mert Melania azokat olvasta fel neki egy telefonbeszélgetésben példaként, ő viszont nem vetette össze saját vázlatát Michelle Obama beszédével.
Trump kampányának képviselői korábban Hillary Clintont és az őt támogató főáramú médiát gyanúsították meg azzal, hogy a részben plagizált beszédből ügy lett. (New York Times)
UPDATE: Vicces fordulat, hogy elképzelhető, Meredith McIver nem is létezik.