Jelentős kárt okozó csalás bűntette és egyéb bűncselekmények miatt vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség a ceglédi Hungária Értékpapír Zrt. tulajdonosaival és vezető alkalmazottaival szemben.
Az ügyészségi közlemény szerint a hat vádlott közül hárman bűnszervezet tagjaként követték el a bűncselekményt. A céget bedöntő ceglédi irodavezetők, Kecskés Lászlóné (Jolika) és Seres István a gyanú szerint több ezer ügyfelet érintő pilótajátékot építettek fel rendszeres sikkasztás és okirat-hamisítás mellett. Erről a Figyelő írt tavaly részletes beszámolót.
Az ügyben - amelyben 300 millió forintot sikkaszthattak el a vezetők - már tavaly letartóztatások történtek, de a vád csak mostanra állt fel.