hungária értékpapír zrt

Hét év után nyolc évet kapott a brókerbotrányos Jolika

A Hungária Értékpapír Zrt. sok milliárd forintot sikkasztott el állami szereplőktől és önkormányzatoktól.

Solti Hanna
PÉNZ

A Hungária Értékpapír tulajdonosa azt mondja, ő csak aláírta, amit elé tettek, semmiről nem tudott semmit

Nagy kár, hogy ő az ügy elsőrendű vádlottja.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Vádat emelt az ügyészség a ceglédi Hungária Zrt. bedöntői ellen

Jolika és társai 300 millió sikkaszthattak el piramisjáték közben.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Előzetesben maradnak a Hungária Értékpapír vezetői

Botos Tamás
bűnügy

300 milliót bukott Nyíregyháza a brókerbotrányon

A Nyíregyháza Városi Csatornamű Építő Vízgazdálkodási Társulat elnöke saját hatáskörében eljárva fektetett Quaestor és Hungária értékpapírokba.

Bede Márton
gazdaság

A csongrádi állami cég igazgatója a Hungária brókerházra bízott 75 milliót

A céget 2013-ban államosították, az addigi főnök helyére a szintén állami fehérjefeldolgozó nevezett ki új górét. A kár 75 millió. Csodás brókerbotrányos mikrosztori.

Markó Ferkó
gazdaság

Ideje volt: az MNB visszavonta a Hungária Értékpapír engedélyét

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Jolikáék Ceglédről döntötték be a Hungáriát

A Hungária Értékpapír Zrt. bedőléséhez leginkább az a több ezer embert érintő pilótajáték vezetett, amit a cég vidéki irodájában a két alapítója szervezett. A budapesti irodában állítólag semmit sem tudtak arról, hogy Jolika és István hamisított bizonylatokkal vesznek fel pénzt az ügyfelektől.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Július 8-ig biztosan előzetesben maradnak a Buda-Cash és a Hungária értékpapír főnökei

erdelyip
bűnügy

Százhalombatta 1,9 milliárd forinttal ragadt a brókerbotrányban

A Hungária Értékpapír Zrt-nél fialtatták a város vagyonát, nem kellett volna.

Tbg
gazdaság

Letartóztatták a Hungária Értékpapír három vezetőjét

Sikkasztás gyanúja miatt csütörtökön vették őket őrizetbe.

Horváth Bence
bűnügy

A Hungária Értékpapír Zrt. vezetőit vette őrizetbe a rendőrség

Botos Tamás
bűnügy

Újabb brókerházat zárt be az MNB

Csütörtök éjjel függesztették fel a Hungária Értékpapír Zrt. működését. A céget felügyelőbiztos irányítja.

Botos Tamás
gazdaság