Két késekkel felfegyverzett férfi ejtett foglyul öt embert Észak-Franciaországban, Saint-Etienne-du-Rouvray-ben egy katolikus templomban. Egy pap, két nővér, és a hívek voltak a túszok között. Egy hatodik ember elmenekült, ő értesítette a hatóságokat.
A 84 éves papot, Jacques Hamelt megölték a túszejtők, egy rendőr szerint elvágták a torkát.
A helyszínre érkező rendőrök lelőtték a túszejtőket, mindketten meghaltak. Többen megsérültek, egyikük élet és halál között van.
François Hollande elnök és Bernard Cazenevue a helyszínre érkeztek. Hollande azt mondta, a támadók az Iszlám Állam tagjainak nevezték megukat. Az Iszlám Állam vállalta a támadást.
A nyomozást a terrorellenes egységek vezetik.
Manuel Valls miniszterelnök szerint a barbár támadás minden katolikus, és egész Franciaország ellen irányult. A támadást Ferenc pápa is barbárságnak nevezte.
A BBC szerint az egyik támadó rajta volt a francia hatóságok terrorlistáján. Ebben az esetben viszont kérdés, hogyan közelíthette meg egy késsel a templomot. (BBC, Guardian)