Előkerült az a három lány, akik a napokban szöktek meg a soproni Megyei Gyermekvédelmi Központból. A 17 éves Erzsébet újságokban látta, hogy keresik, ezért önként jelentkezett gyámjánál. A 16 éves Diána, aki vasárnap tűnt el, rokonainál találták meg Komárom-Esztergom megyében.
Kalányos Natáliát egy másik intézetből helyezték át Sopronban, ő előre jelezte, hogy mivel barátai ottmaradtak, meg fog szökni, így is tett. Szerda napközben azonban ő is előkerült. A Blikk úgy tudja, hogy most is előre közölte a Gyermekvédelmi Központ vezetőivel, hogy ismét szökni. (
Kisalföld/Blikk)