Múlt hét csütörtökön a nagy vihar után elárasztotta a víz az ősszel átadott, 20 milliárd forint uniós forrásból megújult váci vasútállomást. Néhol térdig, a felújított, kibővített autós átjáróban derékig állt a víz. Az állomás alatt sem autóval, sem biciklivel nem lehetett közlekedni, a gyalogos átkelőt le is kellett zárni.
A megrendelő gyorsan vizsgálatot rendelt el, amiből kiderült, hogy a tervező és a kivitelező sem tehet semmiről.
Az áradással kapcsolatban több panasz eljutott hozzánk, ami már korábban bosszantotta a váciakat: az újonnan kialakított gyalogos aluljáróban kisebb esőzések esetén is bokáig gázolnak a vízben, a liftek gyakran nem működnek, nincs rámpa, így a peronok a kerekesszékkel vagy kerékpárral közlekedők számára sokszor megközelíthetetlenek.
A megrendelő Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF) az elázás másnapján reagált, és összekürtöltek minden illetékest az ügyben. Bejárást szerveztek következő hétre a kivitelező Kőkapu 2012 Konzorcium (Közgép-Swietelsky), a váci önkormányzat, a NIF és a mérnökök részvételével.
A NIF által elküldött jegyzőkönyv arról tanúskodik, hogy jól sikerült az esemény, az egybegyűltek elégedettek voltak a látottakkal.
A városi vízelvezető csatornák, az aluljáró felszíni vízelvezető csatornái szerencsére átjárhatóak, szennyeződésmentesek, rendben vannak. Közösen megtekintették a csatornákat terhelő vízgyűjtő területét is, ahol az önkormányzat képviselői elpanaszolták, hogy a 60-70-es évekbeli csapadékelvezető rendszer nem tökéletes, gondok vannak vele, a hálózat nagy esőknél túltelítődik, ez okozhatta a 28-i állóvízet is.
Mindenki egyetértett abban, hogy az átadás óta semmilyen üzemzavar nem volt, a tervezés és kivitelezés minősége az előírásoknak megfelelt, a létesítmény valamennyi eleme érvényes szabványok alapján valósult meg, amit érvényes vízjogi létesítési engedély is igazol.
Az összefoglalóba kritikaként annyi került bele, hogy az elvezető rendszer üzemeltetőinek javasolják majd a hálózat vízszállítóképességének felülvizsgálatát.
A gyalogos átjáró rendszeres elázására egy mondatban reagáltak: valószínűleg a víztelenítő szivattyúk nem működtek vagy nem kapcsoltak be; erről egyébként se a NIF, se a kivitelező, se a mérnök nem kapott tájékoztatást, de azért szólnak a MÁV-nak.
A váci önkormányzat eddig sem reagált kérdéseinkre, a bejárást követően is csak szignálták az ívet, arról nem nyilatkoztak, mikor gondol a városvezetés hozzányúlni az elvezető rendszerhez, illetve érkezett-e hozzájuk panasz a vasútállomás üzemeltetésével kapcsolatban.
A 444-nek két olvasó is jelezte, hogy a lift rendszeresen elromlik, és a gyalogos aluljáróban kisebb esőzések alatt folyamatosan áll a víz. Más sem teljesen elégedett: például a helyi iho.hu is közölte Lachegyi Máté, az állomást napi rendszerességgel használó váci lakos levelét, amiben tizenegy pontban sorolja fel a problémákat (és egy-két pozitívumot) az alig több, mint fél éve átadott állomással.
Ebből kiderül például, hogy 20 milliárdból nem sikerült légkondicionálttá tenni a főépület egyetlen helyiségét sem, a várótermi WC-k mocskosak, szappan és papírtörülköző nincs, a perontetők nem fedik le a peront egészét, így a várakozó utasok gyakran megáznak, a liftek pedig rendre elromlanak.
Lachegyi szerint a zöldfelületek és a frissen ültetett fák ápolatlanok, a térkövezés sok helyen hibás. Azt is írja, a váci főépítész azért mondott le, mert az összes - több mint százéves - régi kiszolgáló épületet és irányító tornyot elbontották. Valószínűleg emiatt van csak egyetlen Fornetti-büfé az állomáson - se újságosnak, se üzletnek, se étteremnek nem maradt hely.
"Szerintem a városvezetés sem harcolt azért, hogy ez a fontos beruházás tényleg a lehető legtökéletesebben valósuljon meg és szolgálja a váciak érdekeit" - írja levelében a csalódott utas, aki szerint ha ilyen beruházás Budapesten lenne, már szétszedték volna az újságírók, mielőtt megépült volna.
Víz alá került a vasúti aluljáró és az autós átkelő is, és a helyiek közül nincs mindenki meggyőződve arról, hogy érdemes volt teljesen átszabni a váci vonatállomást.
A Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő péntek délután hirtelen mindenkit összehívott Vácra, akinek köze lehet a vasút elázásához.