Minden nagy győzelem, minden magyar érem, minden látványos doppinglebukás, minden kirabolt sportoló. Szóval minden, amit a riói olimpiáról tudni kell.
11:10 lett a vége.
Szerencsénkre a szerbek és a görögök sem bírtak egymással, így még minden lehet. De érem csak ennél sokkal jobb játékkal.
Szász Emese mindenkit leiskolázott párbajtőrben, Hosszú Katinka pedig fölényesen elverte a világot. Egy nap után Magyarország második az éremtáblázaton Ausztrália mögött!!4!
A magyar úszónő annyira fel volt dobva a futama után, hogy megfejtette az élet értelmét. De úgy, hogy minden szavát elhiszed.
Eddig mind az öt magyar aranyat a piros-kékek szállították, amivel negyedikek vagyunk az éremtáblázaton.
A még mindig csak 14 éves Késely Ajnának tényleg csak néhány posztert kellene még kiraknia a falra.
Rossz helyen kanyarodtak le, bekeveredtek egy nyomornegyedbe, lőni kezdtek rájuk.
Hosszú Katinka és Katie Ledecky mintha csak egymást másolták volna. Mindketten két másodpercet javítottak a világrekordon, és mindketten öt másodpercet vertek riválisaikra. Az amerikai sportsajtó mégis teljesen máshogy reagált a két emberfeletti teljesítményre.
De hogy ő nyerte, az a köztévé közvetítéséből valahogy ki tudott maradni. Mármint Knézy Jenő leközvetítette a futamot, csak a győztes nevét és származását nem árulta el.
Ez a frissen függetlenedett ország első olimpiája, és már meg is van az első arany, női cselgáncsban.
Megnéztük, mi a helyzet az olimpiai bajnoki cím után szombaton késő este.
14:10-re is vezetett a döntőben, de sajnos 15:14-re végül kikapott koreai ellenfelétől.
13:11 Kína ellen.
A második aranyát szerző magyar vívófenomén szerint erre az eredményre sem tehetség, sem szorgalom nem ad magyarázatot.
A magyar vívó klasszisokkal nőtt az egész mezőny fölé, a döntőben egyetlen pillanatnyi esélyt sem adott amerikai ellenfelének.
Lasa Savdatuasvili a bronzmeccs végén a földön fekvő, legyőzött orosz fölé emelkedett, majd a kimonóján lévő zászlóra mutatott.
Ez volt a harmadik aranya Rióban, eddig ő az olimpia legnagyobb sztárja.
És a második hely sincs elérhetetlenül messze. Rég állt ilyen jól magyar vitorlázó.
Nagyon messze volt a legjobbjától, a 17. időt úszta, nem jutott a 16-os mezőnybe. 2 századmásodpercen múlt.
Beköltöztek a homokcsapdákba, vidáman legelésznek a greenen, fürdenek a tavakban.
Alga? Réz? Húgy? Egyelőre még szervezők is csak találgatnak.
A világbajnoki ezüstérmes, vébé- és Eb-bronzérmes párbajtőröző aranyért vívhat a riói olimpia döntőjében.
9-9 a görögök ellen. Elúszni látszik a csoportelsőség, de a továbbjutás még nincs nagy veszélyben. A japánok következnek.
Cseh László csak hetedik tudott lenni. Michael Phelps megszerezte huszadik olimpiai aranyát.
Rafaela Silva egyenesen az Isten városából érkezett.
Pelé egészsége nem engedte, hogy ott legyen a megnyitón, az olimpiai bajnoki címet egy őrült szurkoló miatt elbukó maratoni futó gyújtotta meg a fáklyát.
Első próbálkozásra olimpiai aranyat nyertek nemzeti sportágukban.
Kathleen Ledecky óriási fölénnyel győzött, majdnem meglett a magyar bronz.
Mert az olimpia alapvetően lopás.
Az orosz, aki kétszer is lebukott doppinggal, mégis ott lehet az olimpián.
Az ökölvívő Jonas Junias megpróbált megcsókolni egy szobalányt az olimpiai faluban, majd pénzt kínált neki azért, hogy vele aludjon.
Miután döbbenetes világcsúccsal nyert a 400 vegyes döntőjében.
Négy éve még kuvaiti színekben szerzett érmet Londonban, de országát, Kuvaitot idén kizárták a küzdelmekből.
Újabb, alig burkolt doppingvád.
Összesen 23 olimpiai érme van már. Latinyinának csak 18, Paavo Nurminak 12.
Hosszú Katinka férje azért üvölt úgy a medence mellett, mert annyira megviseli, hogy az olimpiai bajnok 15 percig egyedül marad a gondolataival.
A magyar úszónő nagy versenyben, az utolsó métereken nyert.
Ez jobb, mint az eddigi legjobb olimpiai eredménye, mivel Londonban a hatodik hely elé nem tudott kerülni.
Meg egyébként sem érdekelte nagyon ez a futam.