Egy új amerikai kutatás szerint
az okos emberek kevésbé aktívak, többet üldögélnek és heverésznek, mint a kevésbé okosak.
Ennek oka az, hogy a magasabb intelligenciával rendelkezők többet gondolkoznak magukban, így később kezdenek unatkozni a semmittevés közben. Az alacsonyabb intelligenciájúak viszont hamarabb elunják magukat, ezért folyamatosan keresik a fizikai impulzusokat.
A kutatásban kérdőívekkel mérték fel a részvevők intelligenciáját, aztán kiválaszottak 30 eszes és 30 kevesebbet gondolkodó embert, majd egy héten át nyomkövetővel követték a mozgásukat.
Az eredmény az lett, hogy a kevesebbet gondolkodók sokkal többet mozogtak.
A kutatás vezetői persze az eredményeikhez hozzáfűzték azt is, hogy az egészséges életmódhoz szükséges a sok mozgás, így aki lusta, az ne próbálja ezzel a kutatással nyugtatni magát, miszerint ha lusta is, legalább okos. Ehelyett inkább mozogjon, hiszen attól lesz egészségesebb és attól él tovább. Gondolkozni meg futás vagy kondi közben is lehet. (Independent)