Cannes polgármestere betiltotta a burkinizést a strandokon

külföld

David Lisnard szerint a ruhadarab az iszlám szélsőségesek szimbóluma, és aki megszegi a tiltást, 38 eurós bírságot kell fizetnie. Akit burkiniben látnak meg a strandon, először felszólítják, hogy vetkőzzön le vagy menjen haza. Aki erre nem hajlandó, annak fizetnie kell.

Ilyen egy burkini, ezt például a Marks and Spencer gyártja. (AFP PHOTO / MARKS AND SPENCER / Handout)
A rendeletet a cannes-i önkormányzat még júliusban fogadta el, azóta még senkit sem kellett megbüntetni tiltott burkinizás miatt. Franciaországban nem ez az első eset, hogy korlátozzák a muszlim viseletek hordását, 2011-ben a teljes testet eltakaró burkát tiltották be.

A hét elején Marseille közelében muszlim nők ki akartak bérelni egy víziparkot, hogy burkini napot tartsanak ott. A rendezvényen csak nők és csak burkiniben vehettek volna részt, de miután több konzervatív politikus is a vallási semlegesség megsértésével vádolta őket, a vízipark vezetője törölte a rendezvényt.

A francia sajtó ugyanakkor megkérdőjelezte a tiltás jogszerűségét. A Le Monde szerint a francia törvények csak az arc nyilvános eltakarását tiltják, de a teljes testet lefedő fürdőruhákat nem. (BBC)