Lenne is vasárnapi boltzár meg nem is?

Tbg
gazdaság

Valahogy úgy lehet a Fidesz és a KDNP a bevezetett, majd végül visszavont vasárnapi boltzárral, mint a felcsúti kisvasúttal Orbán.

Lehet ugyanis, hogy mégis újrabevezeti a kormány a boltzárat, de legalábbis egy részlegeset, miszerint délig lehetnének nyitva a boltok vasárnap, írja a Népszabadság.

A lap úgy tudja, két koncepció is terítéken van a kormányon belül, a délig tartó boltzár tervezete már az NGM-él is ismert, noha nem lelkesednek érte.

Nem kéne dél után sem becsukni, de a kereskedelmi tevékenység terhei nőnének:

„Amennyiben egy 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű áruház ezután is ki akarja szolgálni a vevőit,­ úgy a délutáni forgalmának meghatározott részét befizettetnék vele pluszadóként.”

Ismerteti a lap az egyik koncepciót.

A másik a Kósa Lajos által nyomott tervezet, amely meghagyná a nyitvatartást, de visszatérnének a 100 százalékos bérpólékhoz, amit a Fidesz azután csökkentett vissza 50 százalékra, hogy visszavonta a boltzárról szóló törvényét, holott a kettő nem zárta volna ki egymást.

A lap szerint ezt azért lépte meg a Fidesz, hogy a kudarcba fulladt boltzár visszacsinálása a dolgozóknak is fájjon, így adván kedvet a boltzár melletti lobbizásra. Részletek a lapban. (Népszabadság)