Pár éve nálunk is szinte minden kisebb település azzal próbált meg EU-s pénzt szerezni, hogy abból beindítják a falusi turizmus, csak aztán valahogy pont a turisták nem éreztek rá a vidéki romantikára.
Persze lehet mondani, hogy minden helynek megvan a maga szépsége, de eddig a nagyobb tömegeknek nem volt túl erős hívószó, ha valamit úgy hirdettek, hogy ott nem történik semmi. A coloradoi Aspenben pont ezeknek a helyeknek hozott megváltást a fűlegalizáció, ahol azóta ezeket a helyeket kifejezetten a szmókerekhez igazították, akik pont erre vágytak:Az ajánlat szerint lehet