A múlt héten a magát Shadow Brokersnek nevező hekkercsoport árverésre bocsátott a neten egy rosszindulatú szoftvert (malware), amiről több szakértő is azt állítja, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséghez (NSA) köthető másik hekkercsoport, az Equation Group munkája.
A szivárogtatás mögött többen is az oroszokat sejtik, még Edward Snowden, az NSA korábbi alkalmazottja is erről írta Twitteren. Az ügynökség több titkos aktájának kiszivárogtatásáról elhíresült Snowden azt mondta, hogy egy NSA-szerver ilyen feltörése nem példa nélküli, de az, hogy a szerver feltörését nyilvánosságra is hozza a hekkercsoport, már sokkal furcsább.
Pont ezért több szakértő is úgy gondolja, hogy a malware aukcióra bocsátásával az oroszok akarják jelezni az Egyesült Államoknak, hogy van, aki az ő szennyesüket is ki tudja teregetni.
Ez az aukció ráadásul válasz is lehet arra, hogy több nemzetközi lap és rengeteg szakértő is az oroszokat sejti az amerikai Demokrata Pártot és a hozzá köthető politikai és civilszervezeteket ért hekkertámadások mögött. A mostani aukcióval pedig jelezhetik azt is az oroszok, hogy nemcsak ők lopnak információkat érzékeny helyekről, hanem az NSA is, például az aukcióra bocsátott malware-rel.
Snowdent egyébként körözik az Egyesült Államokban, ezért Oroszországban bujkál. (BBC)