Lemondott Trump kampányfőnöke

külföld

Felmondott Paul Manafort, Donald Trump kampánymenedzsere, közölte az amerikai republikánus elnökjelölt.

Manafort (Drew Angerer/Getty Images/AFP)

Manaforton egyre nagyobb volt a nyomás, hiszen a korábban a Putyin-báb ukrán elnök Viktor Janukovicsnak is tanácsot adó szakemberről kiderült, lobbizott is Janukovicsnak, ráadásul ezt nem jelentette az ügyben illetékes szervezetnek.

Manafortot már tegnap gyakorlatilag lefokozták, hiszen Trump új embereket nevezett ki kampánycsapata élére, köztük a Breitbart nevű jobboldali összeesküvés-portál egyik vezetőjét, Steve Bannont. Azt egyelőre nem tudni, az új emberek milyen irányt fognak adni kampányának: egyes vélemények szerint még erősebben fogja sulykolni az eddigi üzeneteit és önmagát adva szórakoztatni a rá kíváncsi (főleg képzetlen, fehér, férfi) tömegeket, mások szerint viszont muszáj lesz valahogy nyitnia a szélesebb választóközönség felé. Igaz, eddig főleg éppen Manafort volt az, aki ez utóbbi irányba próbálta volna terelni Trumpot, sikertelenül. (Reuters)