Nyomozást rendelt el a Budapesti Nyomozó Ügyészség Portik Tamás ellen hamis vád bűntettének gyanúja miatt.
Portik június 17-én, a Rogán Antal kommunikációs miniszter Juhász Péter ellen kezdeményezett személyiségi jogi perének tárgyalásán tanúként beszélt arról, hogy egy alkalommal Pápa Marianne, Habony Árpád nagynénje megbízásából 10 millió forintnak megfelelő eurót adott át Rogán Antalnak.
Az ügyészség ezt az állítást nem találta kellően megalapozottnak, ezért nem indított nyomozást Rogán ellen, most viszont úgy döntött, hogy Portik ellen ezt megteszi. Azt is írták közleményükben, hogy több feljelentés is érkezett hozzájuk ebben az esettel összefüggésben.
"Miután az alapügyben a Központi Nyomozó Főügyészség a feljelentéseket jogerősen elbírálta, a hamis vád bűntette miatt tett feljelentés elbírálásának eljárásjogi akadálya elhárult" - írta közleményében a fővárosi főügyész, aki szerint az iratok beszerzése alapján megállapították, Portik állításai a hamis vád bűntettének gyanúját keltik, úgyhogy nyomozás lesz.