Lázár János egy egész picit félrevezető volt az új bíróságokkal kapcsolatban

politika

Szokásos heti sajtótájékoztatóján az új bírósági rendszer bevezetéséről is beszélt Lázár János főminiszter. Az új szervezetről ma reggel írtunk részletesen.

Lázár konkrétan azt mondta, "hülyeség", hogy a magyar igazságszolgáltatás csúcsán lévő Országos Bírósági Hivatal (OBH) ne támogatná a közigazgatási bíróságok bevezetését.

Itt Lázár általánosan fogalmaz, mi a cikkünkben az Igazságügyi Minisztérium kormány számára készült konkrét előterjesztéséről írtunk.

Ezt az augusztus előterjesztést nem támogatja az OBH, a dokumentumban szó szerint ez szerepel:

"Az Országos Bírósági Hivatal Elnökének (OBHE) véleménye szerint jelenlegi formájában és tartalmában a Tervezet nem támogatható."

Ezek után pedig 16 pontban részletezik, hogy miért nem tetszik nekik az ötlet, többek között itt szerepel az is, hogy egyes elemei a jogállamot és a bírói függetlenséget veszélyeztetik.

Ettől persze még

általában támogathatják a közigazgatási bíráskodás bevezetését,

de

konkrétan azt az előterjesztést, ami az IM készített a kormánynak, azt nem.

Lázár azt is mondta, hogy nem a szakmai körökben befutóként emlegetett Patyi András lesz a szervezet vezetője, ami azért izgalmas, mert az IM előterjesztés szerint neki speciel semmilyen beleszólása sem lenne az elnök kiválasztásba, azt a tervek szerint a köztársasági elnök nevezné ki a Kúria elnökének, az OBH elnökének, az igazságügyért felelős miniszternek, és az Alkotmánybíróság elnökének javaslatára.