közigazgatási bíróság

A Momentum frakcióvezetője a bíróságon kezdte a napját, mert tavaly koporsót vitt a belügy elé

A státusztörvény megszavazásakor képletesen eltemették az oktatást. Most eljárást indítottak ellene.

Bódog Bálint
belföld

Mégis csak beleírnák a közigazgatási bíróságokat egy esztergomi szerződésbe

Újabb öt évre adnák az épületet az államnak, amit az időközben elkaszált különbíróságoknak szántak.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Végleg eláll a közigazgatási bíróságok tervétől a kormány

Varga Judit igazságügyi miniszter érvei teljesen újak a korábban Gulyás Gergely által soroltakhoz képest.

Rényi Pál Dániel
politika

Kövér László belengette, hogy mégiscsak lesznek különbíróságok

Csak hát előbb meg kéne várni az EU költségvetésének elfogadását, hogy abban ne tudják emiatt büntetni Magyarországot.

Király András
POLITIKA

A jogállam utolsó védvonalairól szól a bíróságokért folytatott csata

A rendszerváltás óta nem volt olyan kritikus helyzet az igazságszolgáltatásban, mint ma. A 444 videója a legfontosabb szereplőkről és konfliktusokról, a magyar politika szándékairól, és a kormány mozgásterét korlátozó nemzetközi gazdasági érdekekről.

Halász Júlia, Kiss Bence, erdelyip, Botos Tamás
POLITIKA

A kormány gyorsan meggyőzte Ádert, hogy senkit se jelöljön a különbíróságok élére

Újabb korszakos siker.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A különbíróságokat jegelő módosítóba is beleírta a kormány, hogy megalapozatlanok a jogállamisági kritikák

Mi lett volna, ha megalapozottak?

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Döbbenet a Hír tévében: eddig nem ismert kormányt mutatott be Hollik István

Ez nem játék! A jogállamiság kérdésében a magyar kormány mindig is nagyon körültekintő volt, mondta a kormányszóvivő.

plankog
politika

Minden korábbinál veszélyesebb ütközőpályán volt a Fidesz a különbíróságok miatt

Nem csak az Európai Néppártban, de az uniót de facto kormányzó európai bizottságban is elfogadhatatlan volt a kormány igazságszolgáltatásos terve, ami az EP választások után már tarthatatlan lett.

Magyari Péter, erdelyip
POLITIKA

Gulyás Gergely kommunikációs labirintusban tévelyegve próbálta megindokolni a különbíróságok lefújását

Mintha nem látszott volna a szokásos magabiztosság a kormányon. Egy olyan ügyben kell megmagyarázni a fordulatot, amit eddig tiszta erőből nyomtak.

plankog
POLITIKA

Elhalasztja a kormány a közigazgatási bíróságok bevezetését

A nemzetközi viták kereszttüze miatt.

Czinkóczi Sándor
politika

Trócsányi főtanácsadója mostantól kormánybiztosként felel a közigazgatási bíróságok létrehozásáért

Bogdán Tibor megbízása két évre szól.

Horváth Bence
POLITIKA

Eddig 162 bíró jelentkezett át a különbíróságokra

A végleges létszámról az igazságügyi miniszter dönt majd.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A Velencei Bizottság szerint a közigazgatási bíróságról szóló magyar törvény túl nagy hatalmat helyez nagyon kevés vezető kezébe

Megjelent a nemzetközi szervezet jelentése.

Horváth Bence
jog

Trócsányi szerint gyorsan eszközölnek néhány módosítást, és a Velencei Bizottság áldását adja a közigazgatási bíróságokra

A Velencei Bizottság mondjuk nem ezt mondta.

Urfi Péter
politika