„Álláspontunk szerint az időközi választással új tisztség keletkezett, ezt méltatlanságra hivatkozással megszüntetni nem lehet”- válaszolta a Belügyminisztérium önkormányzati és módszertani főosztályának vezetője Gyömrő adócsalásért elítélt polgármesterének újraválasztásával kapcsolatban, írja a Magyar Nemzet.
Gyenes Leventének, aki két éve a kokózós szexképeivel robbant be a köztudatba, azért kellett lemondania, mert áprilisban a a Szegedi Ítélőtábla 9 hónap, 2 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte adócsalás és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás miatt. Ugyanakkor a közügyektől nem tiltották el, így a gyömrőieket semmi sem akadályozta meg abban, hogy 80 százalékos többséggel újraválasszál Gyenest.
Miután a település jegyzője, Varga Ernő rákérdezett a Belügyminisztériumnál, hogy ebben a helyzetben nem kellene-e méltatlanná nyilvánítani az elítélt polgármestert, a minisztérium nemmel válaszolt. Bekényi József főosztályvezető válaszában azt írta, hogy méltatlanná nyilvánításának egyik alapfeltétele nem teljesül, mivel a jogerős ítélet nem a tisztség fennállásának időszakában született.
Tehát a lemondással és az újraindulással Gyenesnek sikerült minden jogi akadályon átsasszéznia.
A Belügyminisztérium főosztályvezetője ezért szakmailag nem tartja megalapozottnak a Pest Megyei Kormányhivatal álláspontját, miszerint a méltatlanságot megalapozó ítélet hatálya ciklusokon átívelő, és annak alapján többször is megszüntethető lenne a polgármesteri tisztség. Ugyanakkor a Pest Megyei Kormányhivatal szerint Gyenes Levente továbbra is méltatlan a posztjára.
Gyenes győzelme miatt egyébként Lázár János is kiakadt, ezért jelentést kért Tarnai Richárd kormánymegbízottól a joghézag. Ügyében. Tarnai szerint az lenne a megoldás, ha a választójogi törvények a felfüggesztett szabadságvesztés lejártáig tartalmaznék a méltatlanság fogalmát.
Gyenes Levente saját bevallása szerint is nagyon szereti a nőket, de kábítószerrel sosem élt.
A csodálatos előéletű Gyenes Leventét lemondása után is 80 százalékkal választották újra, de a kormányhivatal nem engedi, hogy visszatérjen a hivatalához.