A város nehéz anyagi helyzetben van.
Az ügyet kirobbantó önkéntes már korábban feljelentést tett, de nem változott semmi. Az állatvédelemért felelős kormánybiztosnál tudtak az ügyről, de csak azután léptek, hogy megjelent a hvg.hu cikke.
A 2019-es választás után még könnyebb volt megtartani a széket, de 2021 óta a felfüggesztett börtön miatt is méltatlanná válhat a településvezető.
A diákok már egy éve konténerekben tanulnak, amiket gyakran elönt a szennyvíz.
A korábban adócsalásért elítélt Gyenes Levente szerint „attól még lehet szépen élni, hogy tehetős valaki, attól még lehet könyvet olvasni, lehet operába járni”.
Az iskola épülete nagyon rossz állapotban van, konténereket ígért a tankerület, de azok szeptember közepe előtt nem érkeznek meg.
A Hajnal Egyesület Gyömrőért nyerte mindhárom választókerületet.
Ez az első választás azóta, hogy Gyenes Leventét szabadon engedték. Most három választókerületben lesz időközi választás, ha egyikben sem a polgármester szervezetének jelöltje nyer, akkor elveszti a többségét a képviselő-testületben.
Mi jöhet még? Rajtad is múlik!
A polgármester ellen bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt rendeltek el nyomozást.
Bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt léphetett a NAV.
A 2009-ben eltűnt K. Imre földi maradványait tavaly találták meg.
Amikor magához tért, a férfi egy pohár vízzel kínálta.
Segítségnyújtás címén kért és kapott hozzáférést a bankszámlájukhoz. Egy idős nő érzelmeit is kihasználta, két ingatlant akart megszerezni tőle.
Több polgármestert is úgy választottak meg tegnap, hogy első fokon jogerősen elítélték őket változatos bűnügyek miatt.