Idén már most annyi gyerekgyilkossági ügy volt, mint 2015-ben összesen

bűnügy

Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint csak ebben az évben eddig 105 tizennégy évesnél fiatalabb gyermeket ért szexuális erőszak miatt indult eljárást zártak le. A Magyar Idők gyűjtéséből kiderül, hogy tavaly pedig 150 ilyen ügyet kezeltek.

A lap megjegyzi, hogy ez az adat a 2012-ben módosított büntető törvénykönyv alapján lezárt vizsgálatokra vonatkozik. Emellett befejeződtek olyan nyomozások is, amelyeket még a törvény módosítása előtt követtek el.

Tavaly tizenegy, idén pedig két erőszakos közösüléssel kapcsolatos ügyet zárt le a rendőrség. Gyermekpornóval kapcsolatban ebben az évben 42, tavaly pedig 143 eljárást folytattak le. 2015-ben 19, idén pedig már 18 szexuális kényszerítéssel kapcsolatos eset vizsgálatát fejezték be a rendőrök, gyermekprostitúció kihasználása miatt pedig 3-3 ügy zárult le.

A rendőrség adataiból az is kiderül, hogy 2016-ban már most annyi gyerekgyilkosságmiatt kellett nyomozást indítani Magyarországon, mint tavaly egész évben. Tavaly és idén csak eddig 17-17 gyerekgyilkossági ügy volt a rendőrök előtt.

A gyerekek ellen leggyakrabban elkövetett erőszakos bűncselekmény a kiskorúak veszélyeztetése, de nem sokkal kevesebb a testi sértés sem. Előbbiből tavaly 972, idén pedig 559 ügy zárult le. Testi sértéses esetekből – azaz amikor fizikailag bántalmaznak egy gyereket – 2015-ben 854, ebben az évben pedig 430 lezárt ügye volt a rendőrségnek.