Nagy botrány van az orvosi Nobel-díj körül

TUDOMÁNY

Balhé van az orvosi Nobel-díjazottakat kiválasztó intézet, a stockholmi Karolinska Intézet bizottsága körül. Az ötvenfős testület két tagját lemondatják egy átfogó vizsgálat után: Harriet Wallberg és Anders Hamsten (mindketten az intézet volt vezetői) a gyanú szerint szerepet játszott abban, hogy szerződtessék az olasz Paolo Macchiarinit.

Macchiarnit korábban agyonsztárolta a tudományos közvélemény, ő volt az első orvos, aki a páciens őssejtjeiből a testen kívül kitenyésztett szövetekkel borított donorszervet használt fel légcsőátultetésre, még 2008-ban.

Csakhogy azóta kiderült, hogy az olasz orvos módszerei teljesen tudománytalanok voltak, és két páciense is meghalt.

Azóta gondolatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoznak ellene. Az is kiderült, hogy meghamisította a szakmai önéletrajzát és elferdítette tudományos eredményeit, amikor a Karolinska Intézethez szerződött.

A most lemondásra felszólított svéd akadémikusok a vizsgálóbizottság szerint maguk is hanyagok voltak, amikor nem néztek utána az agyonsztárolt orvos valódi hitelességének. (BBC, Karolinska Intézet, MTI)