Hatszáz embert kirúgnak a kormány milliárdokkal kitömött stratégiai partnerénél

gazdaság

Az egyik legnagyobb magyarországi elektronikai gyártó, a Jabil elbocsát 620 embert tiszaújvárosi gyárából. Itt jelenleg 4500-an dolgoznak, most viszont a termelés egy részét átteszik Ukrajnába.

Ez már csak azért is kínos a kormánynak, mert a Jabil 2013 óta a "statégiai partner" cégek közé tartozik, és egyébként legalább 7 milliárd forint támogatást kapott a vállalat.

2011-ben hatmilliárd forintnyi állami munkahelyteremtési támogatást kaptak, 2010 és 2013 között pedig összesen 1,2 milliárd forintnyi uniós támogatáshoz jutottak.  

Szijjártó Péter külgazdasági államtitkár fog kezet a Somogyi Richárddal, a Jabil ügyvezetőjével a stratégiai megállapodás aláírásakor márciusban. (kormany.hu)

Ráadásul nem először bocsát el dolgozókat tömegesen a Jabil: 2009-ben 900 dolgozótól váltak meg, 2013-ban pedig 700 embert rúgtak ki. Elég visszatetsző módszerekkel egyébként, például fegyelmiket osztottak, hogy ne kelljen végkielégítést adni, és keményen túlóráztatták a dolgozókat. (Magyar Nemzet)