„Az MNB felügyelőbizottsága elsősorban törvényességi, szabályossági szempontból ellenőrzi a jegybank működését”,
ezért aztán nem foglalkozik Matolcsy György új szeretőjével, Vajda Zitával és az általa havonta megkeresett közpénz-milliókkal, hiszen az csak egy morális kérdés – magyarázta az ATV-nek Nyikos László, a Magyar Nemzeti Bank egyetlen ellenzéki (egyébként jobbikos) tagja.
„A sajtóban Matolcsy barátnőjeként megnevezett Vajda Zita ugyanis nem köztisztviselő, nem közalkalmazott és nem közszereplő”
– mondta Nyikos, pedig ezt árnyalja az a tény, hogy az egyetemi világban (is) durván kiugrónak nevezhető fizetését az MNB-től való májusi felmondása után most is közpénzből, a Pallas Athéné alapítványoktól kapja.
Varga Mihály korábban azt mondta a Matolcsy György szeretőjével kapcsolatos kérdésre, hogy az MNB „jól ellenőrzött szervezet, van felügyelőbizottsága is”.
Nyikos szerint mivel az MNB részvénytársasági formában működik, ezért alkalmazottjai nem közalkalmazottak, hanem munkvállalók. Ezért őrült nagy fizetése sem vet fel törvényességi kérdéseket, mondta. (ATV)