pallas athéné alapítványok

Az MNB-alapítványok 500 milliárdja köré szőtt fideszes védőháló

Az MNB-alapítványok bő tíz éven át nagyjából azt csinálhattak, amit akartak. Több száz milliárd forint elégett, Matolcsy körei dúsgazdagok lettek. A Fidesznek nehéz lesz eltávolítani magától az ügyet, amelyben rengeteg az összefonódás fideszes (ex)politikusokkal, körökkel, kinevezettekkel.

Rovó Attila, Windisch Judit
gazdaság

MNB-ügy: 5+1 budapesti épületen mutatjuk be, hogyan bűvészkedték a közpénzt magánvagyonná

Amikor 2021 nyarán mindenki a covid miatti lezárások feloldásának örült, Száraz István és köre mással volt elfoglalva.

Székely Sarolta
gazdaság

Akár a vagyonukkal is felelhetnek Lezsák Sándorék az egyetemi pénzek elherdálása miatt

Az egyetemi fenntartó alapítvány kuratóriumának tagjai anyagi és büntetőjogi felelősséggel tartoznak döntéseikért.

Székely Sarolta
gazdaság

Varga Mihály levélben írta meg Orbán Viktornak, hogy szerinte az MNB-nek nincs szüksége alapítványokra

Az MNB alapítványa és annak vagyonkezelője több százmilliárd forintnyi közpénzt égetett el, az ügyben a rendőrség hűtlen kezelés miatt nyomoz. Varga azt mondta, az új alapítványi vezetés mindenre kiterjedő vizsgálat folytat. Arra nem válaszolt, hogy felmerülhet-e az ügyben Matolcsy György személyes felelőssége, illetve hogy mennyi vagyont szerezhetnek vissza.

Haász János
gazdaság

Nagyon szerette volna elérni Matolcsyék alapítványa, hogy ne jelenjen meg az ÁSZ jelentése

Hivatkoztak a forint elleni spekulációs támadások növekvő kockázatára, de az ország gazdasági szuverenitásának sérülésére is.

Székely Sarolta
gazdaság

A közpénzjelleg nem veszett el, a közpénz igen: vagyon elleni bűncselekményt gyanít az ÁSZ Matolcsy jegybanki alapítványánál

Kérdésünk az Állami Számvevőszék közölte: vagyon elleni és gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja miatt tettek feljelentést ismeretlen tettes ellen. A terjedelmes ÁSZ-jelentésből úgy tűnik, több százmilliárdos közpénzvagyont égetett el a mára a fizetésképtelenség szélére sodródott MNB-alapítvány és annak vagyonkezelője.

Haász János
gazdaság

„Több bűncselekmény gyanújával” feljelentést tett a Számvevőszék az MNB-alapítványok gazdálkodása miatt

Átláthatatlan cégháló, magántőkealapok, 100 milliárdos nagyságrendű veszteség: 370 oldalas jelentést készített a Számvevőszék a Matolcsy György vezette MNB alapítványainak gazdálkodásáról.

Haász János
gazdaság

Matolcsy ideges – jövő héten már tárgyalhatja a kormány a jegybanktörvény módosítását

Az MNB elnöke szerint a törvénytervezet komoly támadás a jegybank függetlensége ellen.

Botos Tamás
gazdaság

A Magyar Nemzeti Banké volt korábban a Tiborcz Istvánhoz került szerbiai ingatlanportfólió

A belgrádi irodapiac tíz százaléka került Orbán vejéhez.

Botos Tamás
gazdaság

Sorra adják el ingatlanjaikat a Matolcsy-alapítványok cégei

Összesen majdnem 50 milliárd forintot szedtek ki, ment is az egész az Optimába, a Pallas Athéné-alapítványok vagyonkezelő cégébe.

Szurovecz Illés
gazdaság

Fütyül a bírósági határozatra az MNB-alapítvány: két hónapja engedélyek nélkül működik a doktori iskola

Szeptemberben vonták vissza a Bölcs Vár használatbavételi engedélyét.

Botos Tamás
POLITIKA

Prémium kategóriás éttermet nyitott az MNB alapítványa az egykori Várkert Kaszinó felújított épületében

Az alapítvány vagyonkezelője 110 milliót költött a „letisztult, mégis bohém” Felix étteremre az összesen 900 millióból felújított Ybl-palota épületében.

Rényi Pál Dániel
KULTÚRA

Eladták a Luxus áruházat az MNB alapítványai

5,8 milliárd forintért.

Boros Juli
gazdaság

„Magyarország 2010 után megtalálta helyét a világban” –Matolcsy György átadott egy 800 éves épületet

"Jelképes téren, jelképes helyen, jelképes időben."

Botos Tamás
POLITIKA

Négy év és több mint 8 milliárd forint után még mindig nem készült el a jegybanki alapítványok Ybl-villája

Az év elejére ígérték, nem jött össze.

Botos Tamás
gazdaság