Meghalt a Vatikán leghíresebb ördögűzője, a jóga és a Harry Potter nagy ellensége

GYÁSZ

Vasárnapra virradóra meghalt egy római kórházban a 91 éves Gabriele Amorth atya, a római egyházmegye hivatalos ördögűzője. A pap, aki több könyvet is írt az ördögűzésről, és saját bevallása szerint 70 ezer ördögűzést végzett, egy tüdőbetegségbe halt bele.

Amorth atya az utóbbi években az olyan kijelentései miatt került a hírekbe, mint hogy a Harry Potter-könyvek káros módon a feketemágia szeretetét terjesztik a gyerekek között, a jóga pedig az atya szerint azért káros, mert keleti vallások tiszteletéhez vezet.

A papot 1985-ben nevezték ki Róma ördögűzőjévé, és azóta rengeteg dologról mondta el, hogy az a sátán műve.

A sátán műve például:

  • az ISIS,
  • az egyházon belül a közelmúltban kipattant gyermekzaklatási ügyek,
  • Hitlert is megszállta az ördög,
  • Sztálint is,
  • Ali Agcát is, aki meglőtte és megsebesítette II. János Pál pápát.
Az atya 2005-ben (AFP PHOTO / GIULIO NAPOLITANO)

Az atya szerint lehetséges, hogy néhányan gúnyt űznek a nézeteiből, de őt csak annyi érdekli, hogy boldog legyen a munkájában, és mivel boldog, ezért minden oké.

Furcsa módon az ördögűző pap szerint az 1973-as Ördögűző című film „többé kevésbé hitelesen” mutatja be az ördögűzést. Az atya azt mondja, hogy egy-egy ördögűzés alkalmával a megszállt emberek szájából tényleg akármi kijöhet, akár éles dolgok, ijjnyi hosszúságű fémdarabok, de még rózsaszirmok is.

A pap szerint hiteles a filmben a megszállt emberek szitkozódása és emberfeletti erejük is. Néha előfordul az is, hogy az ördögűzés alkalmával akár 6 embernek is le kell fogniuk a megszállt személyt. (Telegraph)