Összesen 90 ezer levélszavazat érkezett

politika
    Nagyon sok korábbi levélszavazat. MTI Fotó: Komka Péter

A Nemzeti Választási Bizottság az MTI-n keresztül közölte a szombat éjjelig beérkezett levélszavazatok végleges számát. Ezek szerint összesen 90 921 levél érkezett be a vasárnapi választás kezdete előtt. Szeptember 14. és október 1. között összesen 64 283 levélszavazat érkezett az NVI-hez, további 26 638-at pedig a külképviseletekről szállítottak le.

A szavazási iratokat szinten minden esetben, 89 405 voksnál sikerült ellenőrizni, úgyhogy a szám majdnem véglegesnek mondható. Ezek közül 74 652 volt érvényes, ami az összes levélszavazat 83,5 százaléka. 16,5 százalék, azaz közel 15 ezer érvénytelen.

Az érvénytelenség itt formailag értendő: ilyenkor az irodának kell azt is megvizsgálni, le van-e megfelelően ragasztva a válaszboríték, tartalmaz-e azonosító nyilatkozatot, illetve szavazatot rejtő kisebb borítékot, és az is megfelelően le van-e ragasztva, továbbá fontos, hogy minden adat egyezzen a névjegyzékben találhatóakkal.

A levélszavazatokat is csak este 7 után kezdik el megszámlálni. Azok a magyar állampolgárok szavazhattak így, akiknek nincs állandó magyarországi lakcímük, és kérték felvételüket a névjegyzékbe.