Közben a világ túlfelén éppen darabokra hullik Donald Trump kampánya

külföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Amióta nyilvánosságra került az a 11 éves felvétel, amelyen Donald Trump éppen azzal büszkélkedik, hogy miként és hogyan zaklatott nőket, republikánus politikusok tömegei kezdtek menekülni a süllyedő kampányhajóról. A Deadspin például folyamatosan frissülő cikkben listázza, hogy éppen hány republikánus törvényhozó - szenátor és képviselő, illetve állami kormányzó - jelezte már nyilvánosan, hogy nem hajlandó a párt elnökjelöltjére, Donald Trumpra szavazni.

Pillanatnyilag 28 fős a lista, de ez még bővülhet, mert Trump "támogatói" között még elég sokan vannak korábbi ellenfelei és kritikusai közül. Például Paul Ryan, Marco Rubio, a támogatását csak hosszas vonakodás után szeptember vége felé megadó Ted Cruz, vagy az a John McCaint, akit a hadseregben sosem szolgált Trump szimplán legyávázott, mert képes volt fogságba esni Vietnamban.

De ennél is rémisztőbb lehet Trumpnak és közvetlen környezetének, hogy a republikánus pártközpontból, az RNC-ből kiszivárgott email szerint a párt legalábbis részben felfüggeszti a Trump megválasztását célzó, a történtek fényében kifejezetten viccesen "Győzelem" névre keresztelt kampányakcióit.

"Minden projekt felfüggesztve" - állt az email tárgyában, amiben felszólították a párt emailkampányát intéző vállalkozást, hogy egyelőre ne küldjenek semmilyen kampányemailt. "Ha éppen előkészítenek, vagy nyomtatnak valamit, állítsák le. A későbbiekben tájékoztatjuk a folytatásról" - írták.

Az RNC egyelőre nem kívánta kommentálni az emailt. (Via Politico)

Kapcsolódó cikkek