Felfüggesztik a Népszabadság kiadását, jelent meg a Mediaworks kiadó közleménye szombat reggel. A hír viszont nemcsak a nagyközönséget éri váratlanul
- hanem a lap dolgozóit is.
Pénteken még semmi nem utalt arra, hogy másnap az fog történni. A lap szerkesztősége éppen költözőben van, napok óta dobozolnak, vasárnap kellett volna bemenniük az új, Bécsi úti irodába ellenőrizni a gépeiket.
Reggel a lap munkatársai először azt vették észre, hogy nem tudnak belépni a levelezésükbe. A postaládájukban pedig mindannyiukat egy levél várta a Mediaworkstól, amiben közölték, hogy
felfüggesztik a munkaviszonyukat, illetve a lap nyomtatott és online kiadását.
Mindezt úgy, hogy közben készültek a cikkek, és a dolgozók úgy tudták, másnap be fognak menni az irodába.
A kiadó Mediaworks szombattól felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig azért, hogy "valamennyi érintett ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni" - közölte a társaság szombaton.
A magyar médiában régóta szóltak pletykák arról, hogy a Mediaworks, ezzel pedig a Népszabadság kormányközeli tulajdonba kerülhet, amivel alapvetően változhat meg a lap sorsa.
Arra viszont senki sem számított, hogy egy évtizedek óta létező újságnak így lesz vége.
A lap munkatársai Facebookon azt írják, "első gondolatunk, hogy puccs történt".
A szombati, utolsó Népszabadságban pont annak a két sztorinak az újabb részleteivel foglalkozott a lap, melyeket az utóbbi időben ők hoztak nyilvánosságra, és ami sokat árthatott a Fidesznek: Rogán helikopterezésével és a Matolcsy-Vajda Zita-üggyel.
A lap beszántását a kiadó Mediaworks azzal indokolja, hogy nem sikerült megteremteni a Népszabadság pénzügyi stabilitását, és hogy a lap maga veszteséges - a minden dolgozónak elküldött levélről itt írtunk. A veszteségesség persze önmagában egyáltalán nem indokolná azt a módszert, hogy egyik napról a másikra, a dolgozók értesítése nélkül szüntessék meg a lapot, és tegyék elérhetetlenné a nol.hu-t.
Sem online sem nyomtatott Népszabadság nem lesz, amíg „ki nem alakul a lap új koncepciója”.
Tovább erősödhet a fideszes médiabirodalom, az ország egyik legnagyobb médiavállalata felett köröz Mészáros Lőrinc és az új Közgép.
Elérhetetlen a nol.hu is, de egy kommunikációs csatorna azért maradt a lap dolgozóinak.
Pont annak a két sztorinak az újabb részleteivel foglalkozott a lap, amiket az utóbbi időben ők hoztak nyilvánosságra, és ami sokat árthatott a Fidesznek is.
A kiadó azt mondja, konzultációt kezdeményez az érintettekkel, de a lap munkatársai közül senki sem hallott ilyesmiről. Szerintük puccs történt.