Az Obama-kormány az utolsó intézkedései között hatalmas népszerűségi labdát csapott le pénteken:
feloldották a behozatali korlátozásokat a kubai szivarokkal és rummal szemben.
Egyúttal egyértelműbbé tették a két ország között közlekedő kereskedelmi hajókra vonatkozó szabályokat is, valamint ezután a kubai és az amerikai tudósok könnyebben együtt tudnak működni az orvosi kutatásokban is.
A kereskedelmi ügyekért felelős miniszter szerint a módosításnak köszönhetően a kubaiaknak több lehetőségük lesz, hogy hozzáférjenek az amerikai árukhoz és szolgáltatásokhoz, ami tovább erősíti a két ország közötti kapcsolatokat. Penny Pritzker hozzátette, hogy a két ország közötti kereskedelem erősítésével az emberek és a gazdaság is sokat nyerhet.
A várakozások szerint a Kubába utazó amerikai állampolgárok száma idén akár meg is duplázódhat, és elérheti a 32 ezret. Ugyanakkor az amerikai szivargyártók nem lettek valami boldogok a hírtől. (Washington Post)