Háromszor annyi embert lakoltattak ki idén, mint ez elmúlt években

gazdaság

A Magyar Nemzet összesítése szerint iszonyatos mértékben emelkedett az utcára kerülő, kilakoltatott adósok száma, mióta márciusban a kormány feloldotta a kilakoltatási moratóriumot, amit még a devizahiteles válság idején vezettek be, hogy megakadályozzák, hogy családok ezrei váljanak hajléktalanná, és hogy az árverezésre váró ingatlanok elárasszák a lakáspiacot.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar adatai szerint több mint kétezren vesztették el otthonukat a moratórium feloldásától szeptember végéig.

Az elmúlt hét hónapban megejtett kb. 2000 kilakoltatáshoz képest, 2012-ben egész évben csak 700 lakást árvereztek el. Ez a szám 2013-ra 550-re csökkent, majd 2014-ben életbe lépett a moratórium.

Idén még további kilakoltatások jöhetnek, hiszen még 5 hét van hátra a téli hónapokban újnduló moratórium életbe lépéséig. (Magyar Nemzet)