Újraindítja a nyomozást Clinton emailjei ügyében az FBI

külföld

Levélben tájékoztatta az amerikai törvényhozást az FBI igazgatója a Hillary Clinton magánemailszervere ügyében folytatott és egyszer már lezárt nyomozás újranyitásáról.

James Comey FBI igazgató levele szerint az FBI nyomozói egy másik, az alapügyhöz nem kapcsolódó ügy vizsgálata során bukkantak olyan emailekre, amelyeknek viszont már lehet közük a magánszerverhez, illetve ahhoz a gyanúhoz, hogy Clinton nem nyilvános vagy titkos iratokat is megoszthatott.

Comey a levelében külön hangsúlyozta, hogy egyelőre még nem tudják, valóban van-e jelentőségük az új leveleknek, vagy hogy Clinton és munkatársai sérthettek-e államtitkot. De egyetértett abban nyomozóival, hogy az eset kivizsgálást érdemel.

Clinton magánszerverének ügye az amerikai elnökválasztás egyik meghatározó témájává vált. A demokraták elnökjelöltje még külügyminisztersége idején döntött úgy, hogy hivatali emailje helyett magánlevelezését használja, ami egy, a háza pincéjében levő szerverről futott. Az eredeti vizsgálatok szerint ez ugyan rendkívül felelőtlen döntés volt, de pár, nem szigorúan titkosított levelet leszámítva nem kerültek ki így védett információk, és nincs arra utaló jel, hogy bárki is behatolt volna a levelezésbe. (Via Huffpo)