Nem szolgálja a nemzet érdekét, hogy hozzáférnek minősített információkhoz, indokolta döntését az elnök.
A listán az elnök további politikai ellenfelei is szerepelnek.
A leköszönő elnök 19 embernek adta át az Elnöki Szabadság-érdemrend díját.
Negyven évig minden elnökválasztáson találkoztak ezekkel a nevekkel a választók az Egyesült Államokban.
Egyelőre Barack Obama, Bernie Sanders és Nancy Pelosi sem nevezte meg, hogy kit támogatnak.
A Nancy Pelosi férjét ért támadás után osztott meg egy cikket, amiben minden bizonyíték nélkül azt állították, hogy Paul Pelosi valójában részeg volt, és egy melegbárban ismerte meg a támadóját.
Az Egyesült Államok 67. külügyminisztere szerint Putyin inváziója mutatja, milyen fontos kiállni a demokrácia értékei mellett.
A volt elnök legalább 24 millió dolláros kártérítést tartana fairnek.
Mindkettejüknek enyhék a tünetei.
Amit akkor nem mondhatott el.
Miután vádat emeltek a Steele-dosszié egyik orosz informátora ellen, mert hazudott az FBI-nak, az amerikai média kénytelen szembenézni azzal, hogy hosszasan tolták a nem ellenőrzött információkon alapuló sztorit Trump és az oroszok kavarásairól.
Huma Abedin erről a most megjelenő könyvében ír, amiben részletesen beszámol exférjéről, Anthony Weinerről és annak szexbotrányokkal dúsított karrierjéről is.
A könyvben lesznek terrortámadások meg halálos összeesküvések is.
Trump egyértelmű megtagadásaként értékelte a demokrata Biden győzelmét.
A 2016-ban Trumppal szemben vesztő Clinton kevéssel a demokraták első jelölőgyűlése előtt szólalt meg.