A magyar hatóságok azért nem kapták el Pharaont, mert későn jutott eszükbe megkérdezni az Interpolt, hogy körözik-e

POLITIKA

Az Interpol által is körözött szaúdi üzletember azért kaphatott magyarországi vízumot, mert Németország külön nyilatkozott arról, hogy Ghaith Pharaon belépése a schengeni övezetbe nem sérti a nemzetbiztonsági érdekeit, mondta Lázár János a csütörtöki Kormányinfón. Hozzátette, hogy a többi uniós tagállam sem tiltakozott.

Fotó: MTI/IllyésTibor

Ugyanakkor Lázár János szerint az Egyesült Államokat és Szaúd-Arábiát hiába kérdezték Pharaonról 2014-ben, azok nem válaszoltak a magyar hatóságoknak.

Lázár elmondta, hogy vizsgálatot is folytattak Pharaon miatt, de az Alkotmányvédelmi hivatal és az Információs Hivatal arra jutott, hogy Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit nem sérti, ha megkapja a vízumot.

De valamiért az Interpolt már csak a vizsgálatok után, fél évvel ezelőtt keresték meg, akik közölték a magyar hatóságokkal, hogy ők még mindig körözik Pharaont.

Lázár János azt mondta, ha ezt hamarabb tudják, akkor elfogták volna a pénzmosásért keresett üzletembert. Azt nem tudta megmondani, hogy van-e még érvényes vízuma Pharaonnak Magyarországon.

Pharaon ellen 1991 novemberében adtak ki elfogatóparancsot az amerikai hatóságok, a sikkasztással és csalással vádolt szaúdi bankárt az Interpol is körözi.

Pharaon 2015-ben vásárolt villát Budán, Orbán Viktor miniszterelnök Czinege utcai otthonával szemközt. A miniszterelnök saját bevallása szerint személyesen is találkozott már a bankárra.

Nemrég az is kiderült, hogy Pharaon hajója augusztusban éppen Mészáros Lőrinc jachtja mellett parkolt le idén nyáron az Adrián.

Kapcsolódó cikkek