Letöltendő börtönt kaptak a melegeket és romákat verő gárdisták

bűnügy

A 2013-as Budapest Pride után a felvonulásról hazafelé sétáló Derdák Tibornak, Orsós Jánosnak és Glonczi Lászlónak a Nyugati térnél egy 20-30 fős fekete ruhás, katonai alakzatba rendeződött ellentüntető csoport állta el az útját, majd „Buzik vagytok! Cigányok vagytok!” felkiáltások kíséretében mindhármukat megverték. Glonczi László szenvedte el a legsúlyosabb sérüléséket, őt többen rugdosták.

A helyszínre érkező rendőrök egyetlen elkövetőt sem igazoltattak, ezért a sértetteknek kellett a támadóik után menni, hogy azonosítani tudják őket.

Az ügyészség végül hat főt vádolt meg csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettének elkövetése, illetve könnyű testi sértés miatt. A bíróság egy vádlottat felmentett még az eljárás során, hétfőn pedig a többi öt vádlottat bűnösnek találta közösség tagja elleni erőszak bűntettében. Két elkövető letöltendő, három pedig felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A sértetteket a Háttér Társaság képviselte. Az ítélet nem jogerős.

A nyomozás során kiderült, valamennyi elkövető a jogerősen betiltott Magyar Gárda utódszervezetének, az Új Magyar Gárda Mozgalomnak a tagja, ketten közülük vezető beosztásban voltak a gárdában. Valamennyien a Bajtársiasság napja elnevezésű neonáci megemlékezésen vettek részt, majd onnan szervezetten vonultak a Budapest Pride-ra, hogy tiltakozzanak a felvonulás ellen.

A bíróság indokolása szerint az elkövetők egymásra tett terhelő vallomása, egy velük „elvhű” társuk vallomása és a rendőrség titkos telefonlehallgatása szolgált döntő bizonyítékul. Két elkövető - akiknek korábban más büntetőügyük is volt - három, illetve két év letöltendő szabadságvesztést kaptak közösség tagja elleni erőszak és könnyű testi sértés miatt. A másik három elkövető két év szabadságvesztést kapott négy, illetve öt évre felfüggesztve.

Orsós János, az egyik sértett azt mondta: „Örülünk, hogy a bíróság bűnösnek találta az elkövetőket, de ez sem feledteti velünk azt, hogy a rendőrök a helyszínen futni hagyták az elkövetőket. Ha nem romákról és melegekről van szó, biztos nem így járnak el.