Budapest Pride 2013

Letöltendő börtönt kaptak a melegeket és romákat verő gárdisták

A 2013-as Pride után támadtak meg három embert a Nyugati térnél.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Megvannak a Prideos verekedők

erdelyip
bűnügy

Nyomoz a rendőrség a három megvert pride-os miatt

Közösség elleni erőszak gyanúja miatt, ráadásul fokozott ügyészi felügyelettel.

Kerner Zsolt
bűnügy

KDNP: A melegházasság a természettörvény felrúgása

A KDNP szerint az azonos neműek házasságkötése nem a jogfejlődés, a haladás egy lépését jelentené.

Herczeg Márk
Budapest Pride 2013

Ki ütött először?

Tbg
jog

Bunyó a Pride után

Tbg
bűnügy

"Nem volt kit igazoltatni és nem volt kit előállítani"

Ez a BRFK hivatalos válasza arra, hogy miért nem intézkedtek, amikor szombat este harminc gárdista megtámadott három embert, akik a Pride-ról tartottak hazafelé.

plankog
bűnügy

Ezt a Pride-ot még Orbán Viktor is élvezte volna

Többen voltak, mint az utóbbi években bármikor, az ellentüntetőket pedig teljesen elnyomták. Olyan volt, mint egy jó országban.

444.hu
POLITIKA

Előállítottak egy külföldit garázdaságért

Herczeg Márk
Budapest Pride 2013

Ennyien vannak az Olimpia Parkban

Botos Tamás
Budapest Pride 2013

Folytatódik a gárda kálváriája

Király András
Budapest Pride 2013

Amíg bénázik a Magyar Gárda, sodorja az avantgárda

Herczeg Márk
Budapest Pride 2013

Szarrá lesztek verve, cigány buzik!

Istvánt és két társát vagy harminc gárdista bántalmazta a Bihari János utcában a melegfelvonulás után. Azt üvöltötték, hogy szarrá verik őket, aztán szarrá verték őket. A sértettek azt mondják, a rendőrség őket igazoltatta, a fekete egyenruhásokat nem.

anarki
bűnügy

Ez a legszomorúbb

Király András
Budapest Pride 2013

„Mocskos buzik” – végtelenítve

Király András
Budapest Pride 2013