A brit áram fele tiszta energia

gazdaság

A biomassza-erőművet üzemeltető brit Drax villamoscég adatai szerint a brit áramfogyasztás fordulóponthoz érkezett: a zöldenergia annyira előre tört az országban az utóbbi hónapokban, hogy júliusban és szeptemberben a fogyasztott áram több mint fele alacsony szénkibocsátású erőművekből származott.

Sőt, az összesítés szerint az előző negyedévben 6 napon keresztül teljesen szénkibocsátás-mentes volt.

Szénerőmű az USA-ban, a Potomac partján, Morgantownban. Fotó: Mark Wilson/Getty Images/AFP

Nagy-Britanniában a kormány szeretné 2025-re bezárni az összes széntüzelésű erőművet, de még hivatalos vállalást nem tettek erre vonatkozóan.

A brit energiamixben ugyanis a mai napig kontinentális összehasonlításban is nagyon komoly hányadot tesznek ki a szénerőművek. Pont ezért ünnepelték, hogy júliusban és szeptemberben az áramfogyasztás több mint felét brit és francia atomerőművek, biomassza, víz, szél- és naperőművel termelték meg. (Independent)

Ahogyan egy olvasónk, Máté felhívta rá a figyelmünket, a brit energiafogyasztás tisztítására irányuló törekvések egy ZeroCarbonBritain nevű kezdeményezésben futnak össze, ennek az egyik vezetője pedig tavaly az ELTE-n is előadott.

Forrás