Kövér László házelnök októberben szabályszegésre hivatkozva előbb csak hármunkat, majd pár nappal később az egész 444 szerkesztőségét kitiltatta a Parlamentből. Az indoklás szerint ott kérdeztük ki a kormánypárti politikusok véleményét arról, hogy Rogán Antal lebukott a helikopterútja körüli hazugságával, ahol az tilos. (Persze ha ezt a szabályt betartanánk, bizonyos rejtőzködő képviselőkkel soha sem találkoznánk.)
A tiltás visszavonásig érvényben van, egyelőre nem is vonták vissza. Ennek ellenére reménykedtünk benne, hogy a legtöbb csütörtökön megtartott Kormányinfó, azaz Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatója kivételt képez ez alól, elvégre nem országgyűlési, hanem kormányzati ügyről van szó. Sajnos tévedtünk, a regisztrációs kérelmünkre a kormányszóvivői iroda közölte:
„Regisztrációját nem áll módunkban elfogadni, mivel tudomásunk szerint Kövér László házelnök úr 2016. október 12-től a 444.hu munkatársainak Országházba szóló akkreditációját határozatlan időre felfüggesztette.”
Így megy Magyarországon a hatalmi ágak szétválasztása: ha a kormány minisztere a kormánytól elvileg független Parlament egyik termében áll mikrofon elé, akkor nem kérdezhet az, akit amúgy csak az Országgyűlés nem lát szívesen.
Szerencsére már zajlik a kormány titokzatos átköltöztetése a budai várba. Lázár János korábban azt mondta, azért költözik a kormány a várba, mert 2011-ben a Parlament elfogadott egy törvényt, ami szerint a kormányzás kiköltözik a parlament épületéből. Lázár akkor viccelődött is azzal, hogy ha ezt nem teszik meg, előbb-utóbb úgy járnak, mint a kitiltott újságírók, és őket is kirakja Kövér László.
Szóval a kormányinfó is no-go zóna, de vigasztaló, hogy azt a pár évet/évtizedet, amire a Miniszterelnökség végre elköltözik, már fél lábon is kibírjuk. Addig levélben érdeklődhetünk, kb. így.
Határozatlan időre felfüggesztették a 444 három újságírójának akkreditációját.
Rogán lebukásáról kérdeztük a fideszeseket. Az országgyűlés szerint engedély nélküli forgatással, fizikailag akadályozva a Fidesz-szóvivőt. Nemcsak a videó készítőit, az egész szerkesztőséget kitiltották.
Ami zölddel van jelölve. Hát nem sok. De az igazán kemény az, amikor meglátod, mi volt a helyzet 25 évvel ezelőtt.
De 30 évre titkolni lehetne az erőmű-beruházások és vasúti felújítások adatait is, ráadásul ezt még perben sem lehetne megtámadni.
Mert még a végén őt is kitiltja Kövér László. Ráadásul az egész Gyurcsány ötlete volt.
Drámai összeomlás a harcmezőn: kőkemény kérdésekkel indultak el a Parlamentbe, de a törvényen kívüliek túlereje felmorzsolta őket.
Előbb megvették az épületet egymilliárdért, hogy felújítsák. Aztán inkább halálra ítélték, de most bontás helyett BM-eseket ültetnének bele. Közben a nagy építkezésekhez nem sikerült műszaki ellenőröket találni.
Igaz történet.