Hosszú Katinka, Gyurta Dániel és Kapás Boglárka után újabb bírálója akadt a Magyar Úszószövetségnek.
A Bernek Péter ügyeit intéző menedzseriroda. a STRONGAA tett ki egy posztot a Facebookra, ami messze nem azt a Gyárfásék által kommunikált verziót erősíti, hogy a szövetség mindenben lesi a versenyzőik kívánságait és ott támogatják őket, ahol tudják.
Bernek menedzserei szerint ezek
„valójában csak üres frázisok, valóságtartalmuk csekély.”
És el is mesélik a saját sztorijukat. Bernek Péter - rövidpályás világ- és Európa-bajnok úszó, ifjúsági olimpiai bajnok - is azok között a versenyzők között volt, akiknek az olimpia előtt támogatást ígért a szövetség, hogy zavartalanul készülhessenek Rióra.
Bár a szövetség szerint a támogatás a 2015-ös teljesítmény alapján jár a sportolóknak, de az utalás feltétele lett volna annak a szerződésnek az aláírása, amit Hosszú Katinka a szövetséget bírálva látványosan összetépett januárban.
Most kiderült, hogy nemcsak Hosszú Katinkának volt baja többek között azzal, hogy a sportolók képmását, nevét használta volna reklámcélokra a szövetség. Bernekéknek sem teszett ez és egyeztetni akartak a szerződés szövegének megváltoztatásáról. Csakhogy Gyárfásék semmilyen megkeresésükre nem reagáltak.
Ezért Bernekék nem írták alá a támogatásról szóló szerződést. A tárgyalásokat mereven elutasító szövetség válasza erre az volt, hogy a mai napig nem utalta át Bernek olimpiai felkészülési pénzét. (Bernek amúgy nem volt elégedett az olimpiai szereplésével, nem ő volt az egyetlen, aki rosszabbul szerepelt a várakozásoknál, önkritikusan kettest adott magának.)
Gyárfás tegnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nem tesz eleget Hosszú Katinka felszólításának és nem mond le.
Gyárfás ellen.
Az úszónő szerint az úszószövetség elnöke jelenleg a sportra legártalmasabb tényező.
Hargitay András elnök a telefonbeszélgetésre hivatkozva puhította a sportoló véleményét, mire Gyurta kijelentette: nincs rászorulva arra, hogy a szavakat egy harmadik fél adja a szájába.
Az úszónő kijelentette, hogy neki nem pénz kell a bankszámlájára, hanem az, hogy a szövetség biztosítsa a megfelelő körülményeket a fejlődéséhez.