Amikor már éppen megtanultunk együtt élni azzal, hogy Magyarországon alig ismeri fel valaki a liberalizmust (vagy a nihilistát), máris teljesen új helyzetet teremtett, hogy az utóbbi hónapokban, de főleg a legutóbbi hetekben egyfolytában azt nyomatja a kormánypropaganda, hogy:
„Vége a politikai korrektségnek!”
Maga a nagy kommunikátor, Orbán Viktor is rendszeresen a politikai korrektségről beszél, még olyankor is, ha éppen csak a béremelés lehetőségéről van szó. Valójában már 2012 óta visszatérően temeti a Nyugat politikai korrektségét. Az elmúlt években többször is megpróbálta elárulni, hogy a PC mit jelent (vagy inkább, hogy mit nem jelent), de egyértelműen sosem derült ki:
Orbán vélhetően a március 15-i ünnepi beszédében is a politikai korrektségre gondolt, amikor hosszan sorolta, mit tilos kimondani Európában, majd a politikai inkorrektséget demonstrálva egyből parazitáknak nevezte a politikai ellenfeleit.
Nem csak a kormányfő látja ezt hatalmas problémának.
Többször is érdeklődtem Havasi Bertalannál, Orbán Viktor sajtófőnökénél, hogy a miniszterelnök pontosan mit ért politikai korrektség alatt, de nem kaptam választ. A politikai korrektség (political correctness, PC) egy 1793-ban megjelent, de csak a XX. század második felében elterjedt kifejezés, és alapvetően olyan nyelvezetet/politikát/viselkedést/eszmét/gondolkodást jelöl, ami igyekszik minimalizálni az egyes vallási, etnikai, kulturális vagy egyéb közösségek megsértését.
Magyarul nagyon egyszerűen általános udvariasságnak is nevezhetnénk. Például a diplomáciai kapcsolatokat is segítheti, vagy azt a célt is szolgáltatja, hogy mondjuk egy 20 milliárdos állami közpénzszórás/szavazatszerzés kedvéért az ember ne nevezzen minden háború elől menekülő embert törvénysértőnek.
Persze bizonyos helyzetekben a politikai korrektséget is túltolhatják vagy félreértelmezhetik, ahogy azt ebben az amerikai egyetemi botrányokról szóló cikkünkben is leírtuk. Ez odáig vezetett, hogy Amerikában erre építve erősödhetett meg egy újfajta, Donald Trump mögé felsorakozó jobboldali tábor, és a politikai korrektség nevében többször megcsúfolt szólásszabadság melletti kiállás összekeveredett a szabadság mögé bújt névtelen gyűlölködéssel.
Mindezzel együtt a politikai korrektség – a definíciója szerint – még mindig távol áll attól, hogy bármiféle globális kataklizmát okozzon, nem is követ el bűncselekményt az, aki politikailag inkorrekt, pláne nem látszik egyértelműen az összefüggés a politikai korrektség és aközött, hogy évente 100 ezrek menekülnek Európába a jobb élet reményében. (Legalábbis attól nem ér véget a szíriai háború, hogy teleplakátoljuk az országot, hogy bevándorlók akarják elvenni a magyarok munkáját, ahogy a klímaváltozást sem fékezi meg, ha valaki azon háborog, hogy a létét sem tagadhatja, miközben megteheti.)
Az utóbbi időben Magyarországon a hatalomra jutott politikai inkorrektség oldalán érződnek túlkapások. A fideszes propagandagépezetben például Donald Trump megválasztása után állt elő az a furcsa helyzet, hogy a Magyar Idők arról lelkendezett, hogy mivel „a beteges polkorrektség korszakának” vége, végre be lehet vallani, ha tetszik egy nő, de közben kiborult azon, hogy egy indexes újságíró egy iraki videóban ki merte mondani a szar szót.
Nem csoda, hogy a a kormánypropaganda is ismerkedik a kifejezéssel, hiszen Orbán a nihilistázáshoz hasonlóan valószínűleg a politikai korrektség támadását is Moszkvától tanulta.
Vlagyimir Putyin 2013-ban arról beszélt, hogy Oroszországnak el kellene kerülnie azoknak az európai országoknak a példáját, amik „eltávolodnak a gyökereiktől” a melegházasság legalizálásával és a politikai korrektség eltúlzásával. Az orosz elnök szerint az utóbbi odáig fajult, hogy a többgyerekes családokat és az azonos nemű párokat meg az istenhívőket és a sátánistákat is egy szintre emelték, és az emberek komolyan arról beszélnek, hogy pártot alapítanak a pedofil propaganda legalizálására.
Csakhogy Oroszországban nem a szólásszabadság miatt aggódnak. Miközben a Kreml információs hadigépezete olyanokat hord össze a Nyugatról, amiken talán már Putyin sem tud eligazodni, aközben Moszkva egyre inkább felértékeli Sztálint, a Duma alelnöke pedig azt szeretné, ha törvény tiltaná, hogy az orosz internetezők gúnyt űzzenek a hazafiasságból.
Alekszandr Dugin, Putyin főideológusa egy 2014-es könyvében nem teljesen egyértelműen, mégis sokat mondóan ezt írta:
„A politikai szférában Putyin új határok közé szorította a politikai korrektséget, a saját elvei alapján. Ettől kezdve pedig a nagyon tágan értelmezett hazaszeretet és a piacpártiság lettek a rendszerhűség legfőbb elemei. A hűség pedig lényegében a Putyin-rendszer ideológiapótléka.”
Vetettél egy kiflicsücsköt egy menekültnek? Jézus ereje, lehet, hogy te is liberális vagy?
Kedves tanulók, mindenki vegyen elő egy fehér lapot, írja föl a bal fölső sarokba a nevét! A csoport, B csoport.
Nagyon örült neki, és reméli azt is, hogy Trump majd feloldja az oroszok elleni szankciókat.
Orbán Viktor leszámol az internacionalista hagyománnyal
A Nemzeti Múzuem előtt szabadságharcot hirdetett Európa felszabadításáért az emberjogi harcosok falkái ellen. Szerinte tudatosan küldik ránk Brüsszelből a migránsokat.
Gazdaállaton tenyésznek, javíthatatlan falkába verődnek, kielégületlenek a kormány politikáját elutasítók Orbán idei beszédei alapján. A vad szavakat vad tettek is követik.
Kezd elszabadulni a PC-háború: a diákok készek erővel is megvédeni a "biztonságos tereket", ahol érzékenységüket senki sem bánthatja. Vitatkozni már nem akarnak.
A Trump-vihar hullámain egy egészen bizarr szövetség tűnt fel az amerikai jobboldalon. A politikai korrektség ellen lázadók, büszke fehér férfiak, Hitler-képekkel szórakozó trollok és a feministákat hergelő homoszexuális zsidó provokátor álltak össze. Íme az alt right világa.
Egy kanadai professzor harcba indult: akár börtönbe is megy, de nem fogadja el azt, hogy mindenki szabadon megválaszthassa, hogyan hivatkozzanak rá mások, és erre törvény is kötelezze az embereket. Az egyre élesebb kulturális háború egyszerre szól genderről, identitásról, a szólás és a gondolat szabadságáról.
Eddig nem lehet bevallani, hogy tetszik egy nő, de ez most teljesen megváltozott!
Alekszander Dugin, Putyin főideológusa nevezi nihilistáknak a nyugati liberálisokat. És most már Orbán Viktor is.
Arkagyij Babcsenko két csecsen háborút is megjárt, de most inkább lelép Oroszországból, mert a tömeggyilkos Sztálin-rendszer rehabilitációja visszafordíthatatlan.
Persze csak azokat, amik az orosz hazafiságból űznek gúnyt.