A Guardian ír arról, hogy az Amnesty International európai irodája is tiltakozik az Ahmed H. ellen kiszabott magyar ítélet miatt.
A Szegedi Törvényszék a Cirpuson élő szír férfi a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és állami szerv kényszerítése céljából, személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettében mondta ki bűnösnek, tíz év fegyházra ítélték.
Az Amnesty európai irodájának igazgató-helyettese, Gauri van Gulik a helyszínen, Szegeden követte a tárgyalást. Mint elmondta, a tízéves büntetés teljesen abszurd. Sem a határátlépés, de még a kövek esetleges hajítása sem indokol egy ekkora ítéletet.
A férfi nem is volt menekült, 10 éve tartózkodási engedélye volt Cipruson, idős szüleinek szeretett volna segíteni, hogy bejussanak az Európai Unió területére. A rendelkezésre álló információk szerint pedig az Amnesty igazgató-helyettese szerint Ahmed nem is lázította a tömeget, hanem megpróbált párbeszédet folytatni a tömeg és a rendőrség között.
Az általunk tudottak ismeretében ez az ítélet az igazság megcsúfolása.
- mondta van Gulik.
A Guardian cikke kitér arra is, hogy a bíró több mint húsz, a védelem által hozott tanú meghallgatását utasította vissza és azt sem vette figyelembe, hogy az ügyészség koronatanúja, egy rendőr, nem tudta biztosan azonosítani H-t.
H elismerte ugyan, hogy eldobott valamit az összecsapások alatt, de utána viszont elmondása szerint ő próbálta már lenyugtatni a helyzetet és közvetíteni a két oldal között.
Az Index helyszíni tudósításából tudni, hogy a bíróság tényként állapította meg, hogy H. háromszor dobott valamilyen tárgyakat a rendőrség felé, de arról nincs semmiféle információ, hogy bárkit eltalált volna, nem merült fel adat azzal kapcsolatban, hogy bárki általa sérült volna meg.
A szerdai döntés ellen az ügyész és a védelem is fellebbezett, az ítélet nem jogerős.
A nap folyamán a Fidesz frakciója üdvözölte a bíróság döntését, közleményükben arról írtak,
"Minden migránsnak tudnia kell, hogy aki be akar lépni hazánk területére, annak tiszteletben kell tartani Magyarország törvényeit és a magyar hatóságokat."
Feltehetően itt nem Pharaonra gondoltak.
A Duna City városrész fejlesztésébe szállt volna be a szaúdi bankár, akivel a Buddha Bárban ebédelt nagyot, majd ült tárgyalóasztalhoz a Queastor-ügy elsőrendű vádlottja.