Nem szükségszerű az európai ügyészség felállítása, ugyanis jelenleg is megvannak azok a keretek, amelyeken belül fel lehet lépni a korrupcióval szemben – közölte Trócsányi László igazságügyi miniszter, miután a holland kollégájával, Ard van der Steurrel tárgyalt Hágában.
Trócsányi a tárgyalás után azt mondta az MTI-nek, hogy a kérdésben azonos állásponton voltak a holland miniszterrel, mert úgy vélik: most is vannak olyan intézmények, mint például az uniós ügyészségi együttműködési szervezet (Eurojust), amik eljárnak az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szemben. Márpedig az európai ügyészi hivatal létrehozása ennek meggyengítésével járna, amit Hollandia nem tud elfogadni és ami Magyarországnak sem megfelelő – mondta.
(Hát az igaz, nagyobb kockázata lenne egy független európai ügyészségnek, mint ami most van itthon: egy friss felmérés szerint a magyarok úgy érzik, a korrupciós helyzet folyamatosan romlik.)
A magyar állam vezetői csütörtökön ünnepelték a korrupcióellenes összefogásuk ötödik évfordulóját. Az eseményen kiderült, hogy még a Pelikán-ügyirat című filmből is van mit tanulnunk.
A válaszadók túlnyomó többsége szerint a korrupció ellen az átlagember nem tehet semmit, csak 14 százalékuk gondolkodik erről máshogy.