Lázár szerint Balog Zoltánon már csak azért sem lehet számon kérni a borzalmas PISA-eredményeket, mert nem ő tartotta a diákoknak a matematikaórát és a rossz teszteket sem ő írta. Szerinte azt sem lehet számonkérni Balog Zoltánon, hogy nem tudja mit jelent az, hogy valaki funkcionális analfebéta. Az oktatásért felelős miniszter szerdán ezt úgy határozta meg, hogy „ha valaki valamit el tud olvasni, az azt jelenti, hogy megérti”. Miközben a funkcionális analfabetizmus éppen azt jelenti, hogy hiába képes valaki elolvasni a betűket, a szavakat, de magát a szöveget ennek ellenére sem érti.
A Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy elsősorban a tanároknak kellett volna jobban odatenniük magukat. Humoros jelleggel hozzátette, hogy ez persze nem jelenti, hogy minden kormánytag ki tudná tölteni a PISA-teszteket.
Kijöttek az új PISA felmérés eredményei. Alig van ország, amelyik nálunk nagyobbat rontott.
A miniszter szerint a kormány már megadta a megfelelő kereteket, csak a pedagógusok nem töltötték meg tartalommal.